Kedden tartották a Szent-Györgyi Napok központi ünnepségét

Egyetem Helyi hírek Ország

Kedden rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem a XXVIII. Szent-Györgyi Napok központi ünnepségét, melynek helyszíne az SZTE Rektori Hivatal díszterme volt a Dugonics téren.

Az ünnepségsorozat november 16-án kezdődött és 26-ig tart, ez az egyetem gyógyítással és egészségtudománnyal foglalkozó karainak és intézményeinek legnagyobb szabású éves rendezvénye. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja elsősorban azt hangsúlyozta, hogy Szent-Györgyi Albert nemcsak az SZTE dolgozóinak és hallgatóinak, hanem minden magyar állampolgárnak példaképe lehet.

Lázár György, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar dékánja beszédében kiemelte, központi ünnepség lehetőséget ad arra is, hogy a négy egészségtudományi kar összegezze az elmúlt évet. Lengyel Csaba, a Klinikai Központ elnöke egyebek között beszélt a folyamatban lévő fejlesztésekről, az infektológiai tömbről, az endoszkópos centrumról és a gyermekklinika  új szárnyának építéséről.

Az ünnepség jó alkalom volt arra is, hogy elismerjék az egyetem jó munkát végző egészségügyi szakembereit és hallgatóit.

Fotók: Frank Yvette