Széll Márta és Kónya Zoltán

Áttörést hozott a felfedezés, amely kémiai Nobel-díjat ért idén

Egyetem Európa Helyi hírek Világ

A kémiai Nobel-díjra a szakértők Karikó Katalint is esélyesnek tartották, így megkülönböztetett figyelem kísérte a svédországi eredményhirdetést a Szegedi Tudományegyetem és a sajtó részéről is.

A Szegedi Tudományegyetem kutatói rávilágítottak, hogy miért fontos felfedezés, amelyért 2022-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia odaítélte a kémiai Nobel-díjat Carolyn R. Bertozzi-nak, a Stanford University kutatójának, Morten Meldal-nak a Koppenhágai Egyetemről és K. Barry Sharpless –nek az amerikai Scripps Kutatóintézet professzorának.

A most díjazott felfedezés lényege, hogy az úgynevezett klikk-kémiai folyamatok, az élő szervezetben is megvalósíthatóvá válnak, káros hatások nélkül, ezzel elősegítve például a DNS vizsgálatokat, illetve számos betegség jobb megismerését, gyógyítását.

A Szegedi Tudományegyetem hármas missziója: az oktatás, a kutatás és a gyógyítás mellett az intézménynek fontos szerepe van abban is, hogy a tudományos világ eredményeiről érthetően és gyorsan tájékoztassa a széles közvéleményt is. A Nobel-díj a jelenlegi legfontosabb nemzetközi elismerése a rendkívüli szellemi teljesítménynek, amely nem csupán a díjazottnak világraszóló elismerés, hanem a nemzete számára is. Hatalmas büszkeség, hogy Dr. Karikó Katalin, a szegedi egyetemről indult, majd a Pennsylvaniai Egyetemen, később a BioNTech cégnél dolgozó biokémikus, az SZTE kutatóprofesszora is az idei kémiai Nobel-díj várományosai között szerepelt.

Kémiai Nobel-díj

A 2022. évi kémiai Nobel-díjat egyenlő arányban Carolyn R. Bertozzi (Stanford Egyetem, USA), Morten Meldal (Koppenhágai Egyetem, Dánia) és K. Barry Sharpless (Scripps Research, USA) kapta a klikk-kémia és a bioortogonális kémia területén elért fejlesztésükért – jelentette be Hans Ellegren, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia főtitkára.

– A klikk reakció már évtizedek óta kutatott terület a Szegedi Tudományegyetemen is. A Kémiai Intézetben és a Gyógyszerésztudományi Kar mellett az élettudományok szinte valamennyi területén és kutatásában fontos szerepe van a molekulák összeillesztésének. Az idei Nobel-díjas felfedezés lényege, hogy a reakciót, melyhez speciális kémiai párosok szükségesek, akár az élő szervezetben meg lehet úgy valósítani, hogy közben nem károsodik a sejt, nem képződik melléktermék és nincs szükség különleges körülményekre sem – reagált a Nobel-díj bejelentés után Prof. Dr. Kónya Zoltán.

Az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese elmondta, a reakció leegyszerűsítve leginkább egy kulcs-zár modellhez hasonlítható; az egyik molekulán van a „kulcs” (például egy azid csoport), a másikon pedig a „zár” (például egy alkin csoport). Ezek találkozáskor összekapcsolódnak, de úgy, hogy ezt csak egymással tudják megtenni és a szervezetben lévő semmilyen más molekulával nem reagálnak (ezt a kémiában 100%-os szelektivitásnak nevezik). Ezzel a felfedezéssel új távlatok nyíltak meg a kémia és a biológia területén is. Az elmúlt közel 20 évben a Szegedi Tudományegyetem kutatói is egyre szélesebb körben alkalmazták a módszert.

Széll Márta és Kónya Zoltán

– A klikk reakciókra épülő, molekuláris biológiai kutatásokat érintő fejlesztések már az elmúlt 15-20 évben nagy hatással voltak a tudományág fejlődésére. Az élettani vizsgálatok szempontjából nagyon fontos, hogy a most Nobel-díjjal elismert technológia nem befolyásolja semmilyen módon a sejtek, így a szervezet működését. A klikk kémiai módszerrel előállított jelölő anyagokkal a sejteken belül különféle molekulákat – elsősorban fehérjéket – tudunk „megfesteni”, ily módon lehetőségünk nyílik azok sejten belüli működését egészséges és kóros viszonyok között tanulmányozni. A jelölt molekulák és jelátviteli folyamatok tanulmányozása révén feltérképezhetjük azok élettani, valamint különböző humán betegségekben betöltött szerepét. Így ezek a vizsgálatok terápiás célpontok kijelölésére, gyógyszerfejlesztések indítására is alkalmasak – emelte ki Prof. Dr. Széll Márta, stratégiai rektorhelyettes.

Fotók: Frank Yvette