Nyitott kapuk Petőfitelepen

Nyitva voltak a kapuk Petőfitelepen

Gasztro Helyi hírek

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg első alkalommal a “Nyitott kapuk” programot Petőfitelepen szombaton, a már jól bejáratott Garázsvásár mintájára.

A jelentkező privát portákon, kapubeállókban és a programhoz csatlakozó intézmények területén élményekkel, kézműves szépségekkel, házi készítésű finomságokkal várták a látogatókat. Az egyes helyszíneket és az ott zajló programokat, aktivitásokat és azok nyitvatartását a garázsvásár mintájára Facebook oldalunkon tették közzé a szervezők, illetve részletesen feltüntették a buszmegállókban kihelyezett címlistákon is.

Tucatnyi porta kapuját tárták szélesre a szomszédok és a nagyközönség előtt, olyan vállalkozók és magánszemélyek, akik munkája vagy akár hobbija a közösségünk számára értékes.

Volt, aki süteményekkel, kiflivel, húsvéti kaláccsal vagy éppen amerikai fahéjas csigával várta a vendégeket, más “másodállásban” készített, szigorúan a petőfitelepi kertben termett házi lekvárjait és szörpjeit kínálta.

Monka Meseboltja a Petőfi-telepi Művelődési Házba várta a cupcake díszítésre vágyókat. A Fő téren álló Jézus Szíve Katolikus Templom mellett csatlakozott a programhoz a Petőfitelepi Református Templom is, utóbbiba a kézműves kedvűeket várták. Egész nap finom falatokat kínált a Nyitott kapuk vendégeinek a FA-Ló Garden.

Fotók: Frank Yvette