Szegedi Járásbíróság

Buszmegállóban fosztotta ki a bottal járó idős asszonyt Szegeden

Helyi hírek Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki tavaly nyáron egy trolimegállóban követett, majd kifosztott egy idős beteg sértettet.

A vádirat szerint a vádlott 2021. június 11. napján 10 órakor lett figyelmes az egyik szegedi áruházból kilépő, többszörös egészségügyi problémái miatt nehezen, bottal járó asszonyra. A nő ezt követően követte a közelben levő buszmegállóig a sértettet, majd kifigyelte és kihasználta azt, hogy áldozata a bevásárló táskáját a kezében tartja, míg bőr táskáját a vállán átvetve hordja a pénztárcájával együtt.

A nő szorosan követte a sértettet és kihasználva az asszony nehezített, lassú járását, csökkent reakció idejét, felszállás közben a táskába nyúlva a pénztárcát a benne levő 92 ezer forinttal és bankkártyákkal együtt eltulajdonította. Az elkövető ezután leszállt a troliról és távozott.

A járási ügyészség a vádlottat kifosztás bűntettével vádolja. A nő bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.