Lótusz napok a füvészkertben

Vasárnap is vár mindenkit a Lótusz napok Újszegeden

Egyetem Helyi hírek

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya mellett tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várták a látogatókat szombaton a Szegedi Tudományegyetem idén százéves füvészkertjében – a programok ma is folytatódnak.

Ilyenkor csodálatos lótuszos tó, amely a japán kertnek is része. A rendezvény névadó növénye, az indiai lótusz most látható teljes pompájában. A látogatókat a lótuszos tónál a víztükör fölé magasan kiemelkedő sötét rózsaszín lótuszvirágok tömege fogadja.

A programok vasárnap is közös jógázással indulnak. Majd a botanikus kert különböző helyszínein, az rendezvényre fölállított színpadon, a mediterrán üvegházban, a lótuszos tó partján várják ma is a látogatókat.

Az érdeklődők megismerkedhetnek a kalligráfia és a lótuszfestés rejtelmeivel, részesei lehetnek japán, kínai vagy koreai teaszertartásnak, különféle jógákat és meditációs technikákat próbálhatnak ki.

A kertben kétóránként lótusztúra indul, melyen az arborétumban nevelt távol-keleti növényeket, így a lótuszt mutatják be a füvészkert munkatársai, egy-egy kellemes sétán pedig Japán őshonos növényvilágáról és a japánkertek sajátosságairól is szó esik.

Az indiai lótuszok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjének büszkeségei, Közép-Európa legnagyobb állománya található az arborétum egyik tavában. Az állomány csaknem egyidős a botanikuskerttel, az első növények az alapítás után néhány esztendővel, 1932-ben az óföldeák-gencsháti Návay-kastély tavából kerültek Szegedre. Győrffy István, a szegedi füvészkert első igazgatója még szekéren hozta el azokat.

Németh Anikó a Szeged Televízió Körút című műsorában elmondta, a szegedi a legnagyobb, szabad földben, tóban áttelelő állomány. A füvészkert tavát egy 300 méter mély kútból táplálják a kút vize télen és nyáron is 21. fokos, ezért a lótuszok át tudnak telelni.

Fotók: Frank Yvette