Szombaton tartják a 13. Strandok éjszakáját, amelyhez országosan több mint 40 fürdő csatlakozott – közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.
A kezdeményezés jegyében július utolsó szombatján hosszított nyitvatartással és különleges programokkal várják országszerte több tucat strandon, gyógyfürdőben, termálfürdőben és aquaparkban a látogatókat. Tavaly több tízezer látogatót vonzott az esemény.
A Magyar Fürdőszövetség által meghirdetett rendezvényen az éjszakai fürdőzést vízi mozi, stand-up comedy, sportprogramok, tűzzsonglőrök, szaunaprogramok, zumbashow, habparty egészítik ki. Koncertekkel, DJ-k fellépésével várják a strandok szerelmeseit Berettyóújfalutól Sárvárig, Körmendtől Gyuláig. Több fürdő kedvezményes belépővel fogadja a fürdőzni és bulizni vágyókat – közölte a szövetség.
Az idén 30 éves Magyar Fürdőszövetség kiemelten kéri a vendégeket, hogy csak egészségesen és fokozott odafigyeléssel vegyenek részt az országos programsorozat rendezvényein. A csatlakozó fürdőkről és a programokról a szövetség hivatalos közösségi oldalán, a Csobbanj velünk Facebook-oldalon kaphatnak bővebb felvilágosítást, de jó használható listát talál itt is.
Szegeden a Napfényfürdő ajánlja programjait, de csatlakozott a kezdeményezéshez a Városi és Sportuszoda és Tiszavirág Sportuszoda is. A megyében Csongrádon, Makón és Mórahalmon is várják a fürdőzőket.
A csatlakozókat itt országos interaktív térképen is megnézheti.