Chicago próba Szegeden

Már Szegeden próbálják tovább a Chicagót

Helyi hírek Kultúra Party Zone

Szegeden folytatódik a Szabadtéri Játékok történetében először színpadra kerülő Chicago próbafolyamata. A musical résztvevői csütörtöktől a Szegedi Nemzeti Színházban, majd a Dóm téren készülnek tovább az előadás augusztus 12-i bemutatójára.

Új szakaszába lépett a Szegedi Szabadtéri Játékok első Chicago előadásának próbafolyamata. A Fesztivál saját produkciójaként színpadra kerülő musical alkotógárdája megérkezett a bemutató helyszínére, hogy birtokba vegye előbb a Szegedi Nemzeti Színház, majd a Szabadtéri nagyszínpadát. Az első, még budapesti olvasópróbáról itt írtunk.

Az első szegedi próba alkalmából Barnák László főigazgató és Béres Attila rendező köszöntötte az egybegyűlteket. Előbbi elmondta, a produkció résztvevői több hete dolgoznak azon, hogy a világ kőszínházaiban évtizedek óta sikerrel játszott előadás méltó otthonra találjon a Dóm tér színpadán is. Béres Attila hozzátette, az eredeti rendezői elképzelések sokat alakultak a színművészek meglátásai, művészi intuíciója szerint, így valódi csapatmunka eredményeként születik meg az előadás.

A próbafolyamat korábbi szakaszai során már kiderült, kiváló az összhang az ország színházművészetének legjavát felvonultató darab népes alkotógárdájában. Ónodi Eszter, Czakó Julianna, Nagy Ervin, Janza Kata, Lakatos Márk, Mészáros Máté vezető színészek mellett hazánk több neves színházának – köztük a szegedi – színművészei, és Silló István karmester vezényletével az ország különböző pontjairól érkezett zenekari művészek és kiváló táncosok járulnak majd hozzá az előadás sikeréhez. A húszfős szereplőgárdához csatlakoztak a Szegedi Szabadtéri Játékok statisztái is, akiket július 19-én választott ki a jelentkezők közül Barta Dóra koreográfus és Papp Janó jelmeztervező.

Rendőröket játszó statisztákat kerestek a Chicagóba

A szegedi munka a gyilkos Roxie Hart elfogásjelenetének próbájával vette kezdetét. Az izgalmas részletet persze – az újdonságokban bővelkedő előadás szellemiségének megfelelően – némi csavarral láthatják majd a Dóm téri színpad nézői.

John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse világsikerű dzsessz-musicaljét először augusztus 12-én tekinthetik meg a színházrajongók a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd ezt követően további öt alkalommal. A Chicago elgondolkodtató igazságokban, fergeteges humorban és vérpezsdítő ritmusokban gazdag előadásaira jegyek még elérhetőek a Fesztivál Jegyirodában vagy akár online, a Szabadtéri Játékok weboldalán. Jegyvásárlás SZÉP-kártyával is lehetséges, ráadásul a Szabadtéri-belépővel rendelkezők ingyenesen tekinthetik meg az augusztus végéig meghosszabbított XIX. Táblaképfestészeti Biennálét a REÖK-ben.

Fotók: Frank Yvette