Szegedi Vadaspark

Izgalmas estére várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban

Gasztro Helyi hírek Party Zone

Műzebrával küzdő oroszlán és dinnyelapító elefánt – meglehetősen izgalmasnak ígérkezik a vadasparki este július 23-án Szegeden.

Idén sem maradhat el a legnépszerűbb nyári programunk, az esti állatkerti túra. Két alkalommal, július 23-án szombaton, illetve augusztus 26-án, az állatkertek éjszakája című országos program keretében kerül sor éjszakai programunkra – írja portálján a Szegedi Vadaspark.

Ilyenkor 19.00 után is szívesen látnak mindenkit, aki a nappali élmények után az esti állatkert egyedülálló hangulatát is érezni szeretné. A rendezvény 18.00-tól 21.00-ig tart, a kicsiket játéktér várja, ahol az ügyességi és állatfelismerős feladatok mellett a bátorságukat is próbára tehetik „nemszeretem” állatok simogatásával.

Természetesen nem maradnak el az esti látványetetések, állatbemutatók sem, nagyragadozók és vastagbőrűek vacsoráját egyaránt megnézhetik az érdeklődők. A tigriseknek és oroszlánoknak műzsákmánnyal is szolgálnak, egy bivalyt és egy zebrát építenek számukra, kíváncsian várva, hogy a vadászösztönük vagy az ijedelmük lesz-e nagyobb?

A kánikulai vadasparkról készült galériánkat itt nézheti meg.

A részletes program és helyszínek:

18.00-20.30: játéktér az ázsiai elefántok háza előtt

Látványetetések:
18.00 – Szibériai tigrisek: vajon mit szólnak egy keménykötésű bivalyhoz?
18:30 – Indiai orrszarvúak: egész napi dagonyázás után gyümölcsös felüdülés
19:00 – Borjúfókák: esti vizes torna
19:30 – Foltos hiéna: vajon lesz-e kedve kacagni?
20:00 – Oroszlán (műzebra – reflektor) / 20:15 – Ázsiai elefánt: (majdnem) párhuzamos program, lehet választani, kit mi érdekel jobban, a műzebra legyőzése vagy a dinnyék szakszerű és illedelmes trancsírozása?
21:00 – Rozsomák: búcsúzóul torkosborz-akrobatika.

A nyitóképen egy kánikulában dagonyázó orrszarvú. Fotó: Frank Yvette