A 10 legsikeresebb csapat jutott ki

Két szegedi startup is kijutott a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményére Torontóba

Gazdaság Helyi hírek Világ

Összesen tíz magyar startup vesz részt a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményén Torontóban a Collision konferencián. A szegedi tudásipar jelentőségét mutatja, hogy két szegedi cég is meghívást kapott a rendezvényre.

A startupokat egy kétkörös folyamat során választották ki, ahol a szakmai felkészültség és a már elért eredmények mellett a célpiaci relevanciát, valamint az angoltudást is figyelembe vették a bírálók. A programba bejutott csapatok egy célzott felkészítésen vettek részt, ennek során esemény-, üzleti-, és Kanada specifikus információkat kaptak – írja a város portálja, a szeged.hu oldal..

A Collision konferencia, valamint a további szakmai programok lehetővé teszik, hogy a résztvevő startupok valódi értékkel, tudással és kapcsolatrendszerrel gazdagodjanak, míg a külföldi potenciális partnerek magasan kvalifikált, felkészült és innovatív vállalkozásokat ismernek meg. A csapatok élőben is tesztelhetik majd felkészültségüket a pitch során, ahol befektetők előtt mutatkozhatnak be. Az esemény előtt és után nemzetközi befektetőkkel és szakmai partnerekkel is találkozhatnak a résztvevők Kanadában.

A két résztvevő szegedi startup:

Seyu – A kifejlesztett technológiai megoldás lehetővé teszi, hogy a világ bármely pontjáról a szurkolók által beküldött képek és üzenetek – épített periméter LED falakon, óriás kijelzőkön, valamint online a közösségi média felületeken – megjelenjenek egy moderált csatornán keresztül, valós időben, ezzel motiválva kedvenc csapatukat vagy sportolójukat.

Refilamer – Filament készítő gépeket és szoftvereket fejleszt, amelyek segítenek a hobbi és üzleti célú 3D nyomtató tulajdonosoknak, hogy pénzt és CO² kibocsátást takarítsanak meg azáltal, hogy a műanyag hulladékot 3D nyomtatási nyersanyagként hasznosítják.