Dratsay Ákos és Berei Erzsébet kapta az idei Bessenyei-díjat, beolvasott Márki-Zay-nak a színész özvegye

Helyi hírek Ország

Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapta megosztva idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat az alföldi városban született, kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban vasárnap.

Az ünnepségen B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye és hagyatékának gondozója bejelentette, visszavonja a díj alapításakor a Bessenyei név használatához adott hozzájárulását. Döntését azzal indokolta, Bessenyei Ferenc élete során mindig az egyetemes magyarságért dolgozott, nevét egyetlen politikai erő sem használhatja föl saját céljaira. B. Élthes Eszter ezt követően, a díjak átadását megelőzően elhagyta a gálaest helyszínét.

Az elismeréseket Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) polgármester adta át. A politikus hangsúlyozta, nem politikai szempontok motiválták a díjat odaítélő döntést.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A város díszpolgáráról elnevezett elismerést minden évben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy személy, illetve csoport részére adományozható. Az elismerés az oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett nettó másfél millió forint pénzjutalommal is jár.

Dratsay Ákos 1960-ban született, és tízéves korában kezdett fuvolázni a hódmezővásárhelyi zeneiskolában. Szegeden, majd a fővárosban a Zeneakadémián tanult. Még hallgatóként, 1981-ben kezdett a kecskeméti Kodály Iskola zeneművészeti szakközépiskolában tanítani, ahol feleségével, Berényi Bea fuvolaművésszel közösen rangos szakmai műhelyt hoztak létre. 2016 szeptembere óta ezt a munkát a budapesti Vienna Konzervatórium tanáraiként egyetemi szinten is folytatják. Szólistaként és kamarazenészként csaknem ezer koncertet adott itthon és külföldön, számos cédé és rádiófelvétel őrzi játékát.

Berei Erzsébet 1944-ben Szegeden született 1944. február 13-án, majd ott szerzett zongora-szolfézs tanár képesítést. A hódmezővásárhelyi Állami Zeneiskolában zongoratanárként, majd 1980-tól igazgatóhelyettes, később igazgatóként dolgozott. 1993-tól a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolát vezette, majd három évre rá a Péczely Attila Zeneiskolával összevont intézményt irányította. Neve összeforrt a hódmezővásárhelyi zeneművészeti képzéssel. Aktív pályafutása alatt mindvégig a város zenei életének meghatározó személyisége volt, aki nyugdíjasként is részt vesz kulturális eseményeken, akár zsűritagként, akár szervezőként.