Uniós támogatással fejlesztik a homokhátsági települések hulladékgazdálkodási rendszerét

Helyi hírek Ország

Szegedtől függetlenül önálló hulladékgazdálkodási rendszert hoz létre a Mórahalmi és a Kisteleki járás 16 települése, valamint Domaszék és Szatymaz, a beruházást 2,2 milliárd forint uniós támogatás teszi lehetővé – közölte a mórahalmi polgármester csütörtökön a homokháti városban.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) a fejlesztést bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az érintett települések azért váltak ki a szegedi hulladékgazdálkodási rendszerből, mert annak fejlesztése nem vette figyelembe a térség speciális igényeit.

A 2020 végére megvalósuló, 2,5 milliárd forintos összköltségű beruházás mintegy 35 ezer embert érint – tudatta a politikus. Hozzátette: idén a projekt előkészítése zajlik, a beszerzések jövőre indulnak.

A térségben jelentős a tanyán élők aránya, ezért olyan szállítójárműveket is vásárolnak, melyek alkalmasak a dűlőutakon történő szállításra. A mezőgazdaságban fontos a kertészeti kultúrák szerepe, ezért magas a zöld hulladék aránya, így bővítik ennek gyűjtését, emellett külön rendszert alakítanak ki az üveghulladékok újrahasznosítására is – közölte a polgármester.

A településeken “három kukás” rendszer működik majd, a háztartások külön gyűjtik a kommunális, a szelektív, és a zöld hulladékot. Kisteleken a zöld hulladék kezelésre, Mórahalmon pedig az újrahasznosítható hulladék válogatására alakítanak ki önálló telephelyet – mondta Nógrádi Zoltán.

A pályázat fontos célkitűzése az is, hogy a településeken keletkező csomagolási hulladékot 90 százalékban szelektíven gyűjtsék vissza. Ennek érdekében szemléletformáló és ismeretterjesztő kampány is indul – tudatta a politikus.