Kórházban hunyt el a bántalmazott hajléktalan

Helyi hírek

Egy magatehetetlenül fekvő, sérült ötvenéves férfira bukkantak a rendőrök egy debreceni lakóház udvarán.

A férfiiről sokat nem tudni, csak hogy mindenki Imre néven emlegette. Kórházba kellett vinni, ott azonban meghalt. Az orvosszakértői vélemény szerint a halálát kihűlés okozta, de kiderült: Imrét előzőleg brutálisan bántalmazta egy R. László nevű, 46 éves férfi. Mind a ketten, Imre és László is hajléktalanként élték életüket.

R. László, afféle háziúrként viselkedve, rendszeresen hajléktalan vendégeket fogadott egy lakatlan házban, annak ellenére, hogy erre egyébként semmilyen jogosultsága nem volt. Gyengébb társait megalázta, koldulással szerzett pénzeiket elvette, és kéregetésre kényszerítette őket. Az áldozatot egy hónapja szolgájaként használta – mondta el a Zsaru Magazinnak Hamza József alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

A gyilkosság estéjén László dü­hös lett, mert Imre nem koldult össze elég pénzt. Arra utasította a férfit, hogy hason csúszva járuljon elé, majd – akárcsak egy ku­tyához intézve szavait – Ülj, Állj!, Feküdj!” vezényszavakkal parancsolt neki.