“Csak” egyszer szúrta meg élettársát

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a másodfokú felülbírálat során szakértő meghallgatásával tisztázta a vádlott javára írható körülményeket és megállapította, hogy a vádlott bár többször szúrt a sértett felé, azonban csak egy, a mellkast ért, de csak jelentéktelen sérülés igazolható megalapozottan. A szakértői vélemény alapján az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlottnak testi sértés volt a szándéka a cselekmény során. Az ölési szándék nem volt megállapítható. Azonban mivel a vádlott többszörös visszaeső, ezért az ítélőtábla nem látott indokot az ítélet enyhítésére, így érdemében helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 januárjában B. A. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete, zaklatás és rongálás vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte és 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést részbeni téves minősítés miatt, illetve súlyosítás érdekében. A vádlott és védője részbeni felmentésért és enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és élettársa egy mikepércsi egyszobás házban élt. A féltékenység és az alkohol miatt az összetűzések rendszeresek voltak közöttük. 2015 májusában mindketten ittas állapotban egy dűlőúton haladtak, amikor hangos szóváltás alakult ki közöttük, mely tettlegességig fajult. A vádlott többször a földre lökte és bántalmazta a férfit, majd a nála lévő késse legalább 3 alkalommal megszúrta élettársát a mellkasán, jobb kezén és a lábszárán. A közeli ingatlan lakójának felesége riasztotta a rendőrséget és a mentőket, akik a vérző sérültet kórházba szállították. A vádlottat a rendőrök nem messze a cselekmény helyszínétől fogták el, a kést pedig később a pár otthonában találták meg. Néhány nappal újabb veszekedés tört ki, az asszony egy baltát tartva azzal fenyegette a sértettet, hogy ha megcsalja, akkor megöli. A sértett megijedt, és elhagyta a lakóházat. A vádlott tüzet gyújtott az ingatlan előtti teraszon, a tűz átterjedt a ház tetőszerkezetére, amely leégett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.