Konzorciumot hozott létre a régió gazdasági versenyképességének növelése érdekében, a tudástranszfer és a kutatási-fejlesztési-innovációs (K+F+I) szolgáltatások fejlesztésére a Debreceni Egyetem (DE), a város önkormányzata, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara, valamint az INNOVA Észak-Alföld Regionális Innovációs Ügynökség. Az erről szóló megállapodást csütörtökön sajtótájékoztatón írták alá a szervezetek vezetői.
Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, ez az első ilyen jellegű, szerződésben rögzített megállapodás, amely a város gazdaságfejlesztésének ügyét szolgálja. Az elmúlt évek gyakorlatának írásos rögzítése történt most meg, amelyben valamennyi szereplő részt vállal a helyi gazdaságfejlesztési célok megvalósításában – tette hozzá.
A konzorciumi partnerek pályázaton több mint 580 millió forintot nyertek el arra, hogy négy területen – élelmiszeripar, gyógyszeripar, informatika és elektronikai ipar – megteremtsék a feltételeit az egyetemen folyó kutatások gazdasági igényekhez illesztésének, a kutatóhelyeken elért tudományos eredmények hasznosulásának, hozzájárulva ezzel a térség gazdasági erősödéséhez.
Papp László szerint mind a hagyományos, mind a technológiai iparban az innováció a gazdaságfejlesztés motorja, és Debrecen a jövőben a határon átnyúló régió innovációs központja akar lenni.
A polgármester megemlítette, hogy a város integrált fejlesztési programjának megvalósítására rendelkezésükre álló több mint 43 milliárd forintból 2,5 milliárdot egy nyílt innovációs központ létrehozására fordítanak.
Szilvássy Zoltán, a DE rektora fontosnak nevezte, hogy az egyetem a diplomásképzés mellett az iparban hasznosuló tudást biztosítson, hozzájáruljon a technológiatranszfert elősegítő szervezetek létrejöttéhez. Többféle szereplő – egyetem, ipar, kormányzat – összehangolt tevékenysége kell ahhoz, hogy az egyetemi kutatásokból az ipar által hasznosítható termelési folyamat, majd termék legyen – mondta a rektor.
Az elnyert pályázati pénzből a megcélzott gazdasági területeken három-négy mintaprojektet indítanak, és várhatóan kilenc hónap múlva már be tudják mutatni azt az egy-két projektet, amelyből gyárépítés és termék lesz – fűzte hozzá az MTI érdeklődésére.
Miklóssy Ferenc, a hajdú-bihari iparkamara elnöke a kamara, a város és az egyetem már eddig is példaszerűnek tartott, most írásban rögzített együttműködésétől azt várja, hogy a versenyképességet segítő, a megyei és a városi hozzáadott értéket növelő vállalkozások jöjjenek létre, és ez jelentős jövedelemnövekedést eredményezzen a térségben.