Röszke, település, falu, tábla, község

2019 óta mintegy 22 milliárd forint értékben támogatta a kistelepüléseket kommunális eszközök beszerzésében a Magyar falu program

Gazdaság

A Magyar falu program 2019 óta mintegy 22 milliárd forint értékben támogatta a kistelepüléseket kommunális eszközök és közterületek karbantartását célzó eszközök beszerzésében – mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban.

Gyopáros Alpár, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, hozzátette, hogy a program indulása óta országszerte 2600 ilyen pályázatot támogattak.

A program indulásakor a legtöbben traktorok beszerzésére pályáztak, a következő években pedig különböző kézi eszközökkel, egyebek mellett damilos fűkaszával vagy adapterekkel egészítették ki a traktorokat – ismertette.

A kormánybiztos kiemelte, hogy a kommunális eszközök beszerzése folyamatosan a legnépszerűbb pályázati felhívás, évről évre legalább háromszoros rá a túljelentkezés.

Rábapordány 15 millió forint támogatást kapott traktor és különböző adapterek, illetve kisebb kézi eszközök beszerzésére, amik segítségével rendben tudják tartani a falut – mondta.

Gyopáros Alpár kifejtette: a falvaknak nagy előnye, ha élő közöségek lakják, akik azon túl, hogy közösséget építenek, szépítik is a települést. A Magyar falu program ezeket a megmozdulásokat is tudja támogatni, egyebek mellett a Falusi civil alapon keresztül.

Rábapordányban szombaton közösségi összefogással teszik rendbe az Uniós Parkot, ahová virágokat ültetnek, lefestik a zászlótartó rudakat, napelemes világítást telepítenek, padokat és hulladéktárolót helyeznek ki, valamint árkokat tisztítanak.

Minderre a Zöld Oázis pályázatban nyert a település egymillió forintot, amit az önkormányzat 300 ezer forint önrésszel egészített ki – mondta Visy László polgármester.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette