Áremelkedés jön a Telekomnál

Gazdaság

A Magyar Telekom 2024. március 1-től korrigálja az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjait, ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak – írja a portfolio.hu.

A portál beszámolója szerint a módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig áprilisban kapják meg. Minderről a BÉT-en publikált közleményből értesültek.

A Központi Statisztikai Hivatal 2024. január 12-én közzétette, hogy a 2023. évi átlagos fogyasztói árváltozás 17,6%-t ért el. A távközlési cég indoklása szerint a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelei érdekeit figyelembe véve, 2024. március 1-jei hatállyal ennél kisebb mértékű, 15%-os inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani az ügyfélszerződéseknél.

Az inflációs ráta emelkedésére figyelemmel a Magyar Telekom Általános Szerződési Feltételei 2022. szeptember 1-től tartalmaznak egy inflációkövető díjkorrekciós klauzulát, amely alapján a havi előfizetési díjak a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, megelőző üzleti év éves átlagos fogyasztóiár-index mértékével egyezően változnak.

Az, hogy az inflációtól elmaradó mértékben emeli az árakat a Telekom, a portfolio.hu szerint jelzi, hogy erős a verseny a távközlési szolgáltatások piacán. Tavaly ugyanis a főbb versenytársak is bevezették az inflációkövető díjemeléseket. A Vodafone a szerződési feltételei szerint akkor alkalmazható 22 százalék helyett 15,4 százalékkal emelt májustól. A Yettelnél 14,5 százalékos áremelés volt tavaly, a Telekom pedig a 2022-es hivatalos inflációval, szintén 14,5 százalékkal emelte meg 2023. márciusától árait, amelyek idén tovább emelkedtek.

(portfolio.hu)

Fotó: illusztráció