Márki-Zay Péter

A közpénzzel kitömött CÖF és Megafon helyett az ellenzéki pártokat büntetné 260 millióra az ÁSZ

Gazdaság Ország

Első körben 260 millió forintos bírságot szabott ki a fideszes káderekkel telepakolt Állami Számvevőszék a 2022-es választáson együtt induló hat ellenzéki pártra – tudta meg a 444.hu. A szerv eddig 260 millió forintnyi részt vizsgált abból a támogatásból, ami külföldről érkezett az ellenzéki kampányba a Márki-Zay Péter vezette MMM-en keresztül, és a teljes összeget illegálisnak találta.

Az ÁSZ egyelőre a vizsgálat előzetes jelentését készítette el. Eszerint a büntetést egyenlően osztanák el a hat érintett párt, a DK, a Jobbik, az LMP, a MSZP, a Momentum és a Párbeszéd között, azaz mindegyikükre 43,5 millió forintos bírság jutna. Az ilyen büntetéseknél az ÁSZ és a Magyar Államkincstár a bírsággal megegyező összeget visszatart a pártnak járó állami támogatásból, így a valós forráskiesés a büntetés duplája a pártok számára.

Az ÁSZ a Megafon és a CÖF Fidesz melletti kampánytevékenységével kapcsolatban nem kezdeményezett vizsgálatot, mert mint írják,

alapjog a véleménynyilvánítás szabadsága, ebből következően pedig a választási kampányban kampánytevékenységet folytató jogi személy még nem feltétlen valósít meg egyidejűleg tiltott párttámogatást is.

Állami Számvevőszék: évek óta szabályos és megbízható gazdálkodás folyik a közpénzekkel

A pártok reakciója

Az LMP szerint a döntés végképp egyértelművé teszi, hogy az Állami Számvevőszék a döntéseit politikai alapon hozza: minden olyan eljárás ugyanis, ami a kampányra törvénytelenül tízmilliárdokat fordító kormánypárt esetében mindent rendben talál, miközben minden más szereplőt büntetéssel súlyt, az nem vizsgálat, hanem politikai eljárás.

Másrészt az ellenzéki pártoknak most olyan hibákért kell büntetést fizetni, mely hibákat nem a pártok követtek el, hanem a miniszterelnök-jelölt és a mögötte álló emberek: olyan emberek, akik minden kampány hátterében megjelennek, minden létező hibát újra és újra elkövetnek, de felelősséget soha nem vállalnak.

Az ellenzéknek csak akkor lesz esélye a jövőben, ha ezekkel az emberekkel a továbbiakban semmilyen módon nem működik együtt. Mert ha annyira egyenlőtlen feltételek mellett kell versenyezi, mint Magyarországon, akkor ennél jóval kisebb hibák sem férnek bele – írták.

A 444 megkeresésére az MSZP tagadta, hogy törvénytelenül kampányolt volna. A momentumos Hajnal Miklós szerint az összes vizsgálat lezárultával a büntetés akár a félmilliárd forintos összeget is elérheti pártonként, ami veszélybe sodorná az ellenzéki tömörülések fennmaradását. Erre van reális esély, a NAV ugyanis még 1,4 milliárd forintnyi támogatás ügyében nyomoz, így ha azt is illegálisnak találják, a párttámogatás visszatartásával együtt a teljes büntetés a 3,2 milliárd forintot is elérheti.

A pártoknak 30 napjuk van arra, hogy véleményezzék az előzetes jelentést, majd később még a bíróságon is megtámadhatják az ÁSZ végleges jelentése alapján hozott államkincstári határozatot.

Magyarországon a politikai pártoknak tilos külföldi kampánytámogatást elfogadniuk, de a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, Márki-Zay Pétert adó, az Egyesült Államokból 1,8 milliárd forintot kapó  Mindenki Magyarországa Mozgalom nem pártként indult a választáson.

Nem ez az első választás előtti akciójuk:

Folytatja az ellenzéki pártok szívatását az Állami Számvevőszék, most az LMP a soros