A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara az Enterprise Europe Network Szegeddel közösen idén is megrendezte a TOP 100 Gazdasági Konferenciáját október 12-én Szegeden, a Szent Gellért Fórumban. A térség immáron hagyományosan legrangosabb gazdasági, társasági eseményén a vállalkozói szférát érintő legfontosabb kérdések voltak terítéken, mint például a vármegye és az ország gazdasági kilátásai, a globalizáció, a hatékony vállalati kommunikáció, valamint a mesterséges intelligencia. A kamara elnökének, Dr. Kőkuti Attilának a felvetésére reagálva Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára kijelentette, hogy Szeged a kormányzati iparfejlesztés fókuszába került, aminek a közeljövőben meg is lesz az eredménye.
Csongrád-Csanád vármegye gazdasága a számok nyelvén
Dr. Kőkuti Attila, a kamara elnöke köszöntőjében rövid elemzést adott Csongrád-Csanád vármegye gazdaságáról. Nem megnyugtatóak a számok, hiszen a beruházások volumene 2023 első félévében 15%-kal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakánál (az országos visszaesés 10%-os volt); az egy lakosra jutó GDP 259 ezer forint, ami a vármegyék közötti rangsorban a 14. helyre futja; a 49 főnél többet foglalkoztató ipari vállalkozások termelés volumene pedig 14%-kal esett vissza. Mind az export, mind a belföldi értékesítés is csökkent 10, illetve 15 %-kal. Az egy lakosra jutó termelési érték 1,6 millió forint, ami 43%-kal marad el az országos átlagtól. A nemzetgazdasági ágak többségében visszaesés volt tapasztalható. A munkaerőpiac viszont stabil, a munkanélküliségi ráta mindössze 2%. A gazdasági önkormányzat elnöke szerint gazdasági hátrányunkat részben az is magyarázza, hogy vármegyénk rendre kimaradt a nagy országos beruházási hullámokból, pedig, egy vagy több ezermilliárdos árbevételű multinacionális cég betelepülése komoly lendületet tudna adni a térség fejlődésének. Ettől még persze a vállalkozásoknak is fel van adva a lecke: kulcsfeladat a termelékenység növelése, ami csak gyökeres változtatásokkal érhető el. Ez a feltétele a további béremeléseknek is.
Top 100 – 2,6 billió forint
A gazdasági konferencia keretében mutatta be a kamara a Top 100 Csongrád-Csanád vármegye gazdasága 2023 című kiadványát, melyet Dr. Kőkuti Attila ajánlott a jelenlévők figyelmébe, és személyesen adott át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gazdasági szereplőknek. A KSH és a kamara elemzései mellett interjúk, céges sztorik színesítik a térség gazdasági teljesítményét bemutató kiadványt. Az elnök kiemelte, hogy a 100 legmagasabb nettó árbevételt elérő cég összteljesítménye 2022-ben meghaladta a 2,6 billió forintot, ami 475 milliárd forinttal magasabb az előző évinél. A látványos emelkedésbe persze jócskán belejátszott az infláció is – jegyezte meg. A Top 100-ba egyébként ezúttal csaknem 4,1 milliárd forint feletti árbevétellel lehetett bekerülni. Ezek a cégek foglalkoztatják a munkavállalók egyharmadát vármegyénkben.
Díjak, elismerések
A Top 100-hoz kapcsolódóan elismeréseket adott át a kamara elnöke: nagyvállalati kategóriában a ContiTech Rubber Industrial Kft., középvállalati kategóriában a Feszültség Kft., míg kisvállalati kategóriában a Déli-Farm Kft. kapta a díjat. Ezen a rendezvényen adták át a kamara legrangosabb gazdasági elismerését, a Csongrád-Csanád Vármegye Gazdaságáért díjat is, a Hermészt ábrázoló bronz kisplasztikát, melyet idén prof. dr. Szabó Gábor, az ELI ALPS ügyvezetője, a Szegedi Tudományegyetem fenntartói kuratóriumának elnöke kapta. A díjátadó blokk végén Dr. Kőkuti Attila a Csongrád-Csanád vármegyei vállalkozók nevében gratulált a pont ezen a napon Szegeden tartózkodó friss Nobel-díjasunknak, Karikó Katalinnak, amit a konferencia résztvevői nagy tapssal nyugtáztak.
Az előadásokról dióhéjban
A konferencia nyitó előadása után Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára tartotta. Előbb a recessziós fenyegetettség „csápjait” mutatta be, ilyenek az ellátási láncok szakadása, a növekvő termelői árak és az élelmiszerár-index rekordmagassága, az energiaár-növekedés (5-10 szeres), az emelkedő kamatlábak, a növekvő bizonytalanság, a növekvő bérköltségek és a nehéz munkaerőpótlás. Ugyan hazánk második negyedévi gazdasági teljesítménye 2,3%-kal elmarad az egy évvel korábbihoz képest, és az ipari termelés is csökkent, de mivel szerinte a gazdaság alapjai nem sérültek, és ahogy most már látványosan csökken az infláció, az energiaárak lementek, jövőre a GDP gyors fellendülését várják. Az államtitkár reagált a kamara elnökének felvetésére, jelezte, hogy a kormányban illetve a növekedési és versenyképességi tanácson belül is fókuszba került a déli térség, így a két nagyváros, Szeged és Pécs elsők között szerepel most már a kiajánlásokban. Reméli, hogy egy év múlva a Top 100 konferencián ő vagy minisztertársa már konkrét eredményekről tud beszámolni.
Eszterhai Viktor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója a globális piaci trendekről, átrendeződési folyamatokról tartott előadást. Nagyhatalmi vezetőket idézett, amelyekből az olvasható ki, hogy a hidegháború utáni nemzetközi rendnek vége, átalakulás történik. Az új korszak jellemzője például a nyílt nagyhatalmi verseny. Magyarország kicsi, nyitott gazdaság, a nyugati blokk perifériája, választhatjuk, hogy beszorulunk egyetlen nagy mögé, vagy a blokkok közötti kapcsolatok fenntartását választjuk, ami nagyobb kockázat, de nagyobb nyereséggel jár. A magyar kormány utóbbit választotta. Ez a közvetítő szerep lehet a legnagyobb gazdasági lehetőség a vállalatok számára is – véli a külügyi szakértő.
Herbály István, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kutatásfejlesztési és Innovációs Kollégiumának elnöke, a Contrall Ipari Informatikai Kft. ügyvezetője az ipari-technológia forradalmak megjelenésének, fogadtatásának és elterjedésének analógiájára a mesterséges intelligencia (MI) berobbanását ismertette a hallgatósággal. Az MI nem szakértői rendszer, szövegeket generál, nincs mögötte értelem! – oszlatott el azonnal néhány tévképzetet az előadó. Az MI abból dolgozik, ami az interneten fellelhető – a hülyeség is. De, hatékonyabbá és könnyebbé tudja tenni az életünket. Nem elveszi az ember munkáját, hanem könnyebbé teszi. Ha validált adatbázisokon elkezdjük feltanítani, akkor nagy hasznunkra tud válni. Írhat jó marketingszövegeket, de a fizetési felszólításokat is el lehet vele készíttetni, és így az ügyvédnek már csak 10% munkája marad vele.
Holló Márta a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy egy cég hogyan mutassa meg magát a leghatékonyabban és miként szólítsa meg ügyfeleit a legsikeresebben. Három dologra hívta fel a figyelmet: legyen új, legyen fontos, és legyen érdekes az, amit el akarunk mondani! Közülük is legfontosabb, hogy legyél érdekes, hogy figyeljenek rád, hogy meghallják a hangodat egyrészt a saját munkavállalóid, másrészt a versenytársak, a piaci szereplők, az ügyfelek, a fogyasztók is – az egykori televíziós műsorvezető saját példáikon mutatta be, hogyan is működik ez a gyakorlatban. A szemléletváltáshoz nagyfokú nyitottságra, kísérletező kedvre és bátorságra van szükség, amit mérettől függetlenül minden cégben meg lehet találni – jegyezte meg a kommunikációs szakember.
Kerekasztal-beszélgetés
A Top 100 Gazdasági Konferencia izgalmas programja volt az a kerekasztal-beszélgetés is, amelynek témáját már a vendégek személyéből ki lehetett találni: a verseny, teljesítmény, a csapatmunka, a 100%-os fókuszálás. Bárdos András újságíró, televíziós műsorvezető két beszélgetőpartnere ugyanis Besenyei Péter műrepülő-világbajnok és Kalocsai Zsolt, az RSM Sail Racing Team Hungary csapatfőnöke, az RSM Hungary elnök-vezérigazgatója volt, akinek csapatával sikerült kifejleszteni a tavi versenyzés csúcs katamaránját, amivel 2020-ban meg is nyerték Kékszalag-Raiffeisen Nagydíjat.
1,7 millió forint a Reménysugárnak
Az exluzív gazdasági eseményen nem feledkeztek meg a jótékonyságról sem: a kézilabda világelitjébe tartozó OTP Bank – PICK Szeged felajánlott egy, a csapat játékosai által dedikált mezt, amelyet a rendezvényen árverésre bocsátottak – 1,7 millió forintért kelt el, amiből a szegedi Reménysugár Alapítványt támogatják.
A rendezvény üzleti közösségépítő esttel zárult, ahol a jelenlévő vállalkozók, cégvezetők, üzletemberek kötetlen formában erősíthették meg illetve bővíthették kapcsolataikat.
(CSMKIK)