MNB

Az MNB hivatalos telefonszámait másolva támadnak a kibercsalók

Gazdaság

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) telefonszámainak időleges másolásával csalók telefonálnak ismét magánszemélyeknek: egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megszerezni – közölte a jegybank az MTI-vel.

Az MNB büntetőfeljelentést tesz, és felhívta a figyelmet, hogy a megkárosított állampolgároknak is célszerű a rendőrséghez fordulni.

A közlemény szerint a csalók több esetben a jegybank központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámait másolják le időlegesen. Így úgy tűnhet, mintha a hívás az MNB-től érkezne. Az idén összességében immár 61 esetben érkezett az ügyfelektől jelzés arról, hogy a jegybank nevével visszaélve (telefonos másolással vagy anélkül) akarták őket megtéveszteni.

A telefonos bűnözők meséje szerint más csalók “támadták meg” az ügyfél valamelyik kereskedelmi banknál vezetett számláját és pénzeket utalnak el arról. Ezért sürgős segítséget, például azonnali másik bankszámlára való utalást, “vírusirtó” program – valójában további adatok megszerzésére vagy a számítógép irányításának átvételére alkalmas kémprogram- telepítését ajánlják, mert állításuk szerint, az MNB nevében “közreműködnek a banki utalásokban”. Ha a hívott fél nem adja meg az általuk kért bizalmas banki adatait, a csalók a bankszámla befagyasztásával fenyegetőzhetnek.

Kiemelik: az MNB nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfelek számára kereskedelmi banki elszámolási, vagy ehhez kapcsolódó adminisztrációs tevékenységet, így nem kezdeményez kereskedelmi banki átutalással kapcsolatos telefonhívásokat sem. Sem az MNB, sem a kereskedelmi bankok nem kérik el soha az ügyfelektől telefonon vagy elektronikus úton azok bizalmas, valamely kereskedelmi banki rendszerbe történő belépésre szolgáló azonosítóit.

Ilyen telefonhívásnál így érdemes pontosító kérdéseket feltenni, és a legkisebb gyanú esetén is megszakítani a kapcsolatot és a jól ismert, az adott bank honlapján is feltüntetett banki ügyfélszolgálati telefonszámon érdeklődni.

Célszerű az ilyen csalárd telefonhívásokat jelezni az MNB ügyfélszolgálatának és a rendőrségnek, akár magánszemélyeket, akár gazdasági társaságokat érintenek. Ha az MNB károsultakról szerez tudomást, minden esetben maga is büntetőfeljelentést tesz a nyomozó hatóságnál.

A kiberbiztonsági kockázatok megelőzésére, csökkentésére az MNB, több egyéb hatóság és a pénzpiac szereplői KiberPajzs néven közös oktatási kampányt folytatnak az elektronikus pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek támogatására. Ennek kapcsán megújult az MNB Pénzügyi Navigátor weboldalának digitális biztonsággal kapcsolatos fejezete is – írták.