Ingyenes vonatbérlethez juthat 750 magyar fiatal

Egyetem Európa Gazdaság Kultúra Ország

Ingyenes európai vonatbérlethez juthat 750 magyar fiatal az Európai Unió DiscoverEU elnevezésű programjának most nyíló újabb, nyolcadik pályázatán – közölte Ujhelyi István szegedi európai parlamenti (EP-) képviselő vasárnap, a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.

Az Esély Közösség alapítója azt mondta, szerdától jelentkezhetnek a bérletekért a 18 évesek. Az idei “első körben” azok pályázhatnak, akik 2004. július 1-je és 2005. június 30-a között születtek, ezen két dátumot is beleértve. Március 29-én délig lehet jelentkezni a program hivatalos weboldalán.

Ujhelyi István, az Erasmuson belüli DiscoverEU mentora közölte, hogy eddig 212 ezer bérletet osztottak szét a jelentkező 916 ezer európai fiatal között. Magyarországról 25 ezren pályáztak a kvóta szerint járó 5 ezer utazási jogosultságra. A jövő héten induló újabb fordulóban több mint 35 ezer ingyenes vonatbérletet osztanak szét, a magyaroknak várhatóan 750 jut.

Az EP-képviselő arra kérte a fiatalokat, hogy “ne csak bulizni induljanak” majd, hanem olvassanak utána a történelmi eseményeknek, és látogassanak el a fontos helyszínekre.

Ujhelyi István a sajtótájékoztatóját Párizs közelében, a versailles-i Nagy-Trianon-kastélyban tartotta. Ezzel kapcsolatban azt mondta: “vannak dolgok, amelyek szétválasztanak minket”, mások viszont az összetartozást erősítik.

“Szétválaszt minket például Trianon, az a békeszerződés, amely nekünk inkább egy békediktátum volt. Mi tehetünk róla, a mi politikusaink” – jelentette ki. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a sebre mégis valamiféle gyógyír volt az európai uniós összetartozás. Bejelentkezése arról szólt, ami egyben kell, hogy tartsa az EU-t – hangoztatta az EP-képviselő.