Debrecenbe érkezett az Arab Emírségek magyarországi nagykövete, rögtön hozott is egymillió forintot

Gazdaság

Kétnapos látogatásra érkezett Debrecenbe Saud Hamad Al Shamsi, az Egyesült Arab Emirségek rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete.

Az arab ország diplomatáját Papp László polgármester hivatalában fogadta, közel egyórás megbeszélés fő témája a gazdasági együttműködés lehetőségeinek feltérképezése volt. Szóba kerültek olyan fejlesztési és befektetési lehetőségek, amelyek a logisztikát, a közlekedést érintették, többek között a repülőteret.

A polgármester beszámolója szerint a gazdasági és üzleti élet témakörén túl, a nagykövet bejelentette,

hogy 1 millió forintot adományoz a városnak karitatív célokra.

Saud Hamad Al Shamsi kedd délután részt vett az “Üzleti lehetőségek az Arab Emírségekben” címmel rendezett üzleti fórumon a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Sesztina Jenő termében. A megbeszélésen elhangzott: új korszak nyílik a kapcsolatokban.

Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, jelenleg 1500 magyar dolgozik az Arab Emírségekben, és a két ország közötti turizmus is jelentős.

Saud Hamad Al Shamsi biztosította a konferencián résztvevőket, hogy az Emirátusokban jó döntés befektetni.

Odakint nagyon jó, szinte baráti az üzleti környezet, és mint ismertette, egy óra alatt, 700 dollárért be lehet regisztrálni egy céget. Öt százalék az áfa, 8 százalék a társasági adó, és tíz éves zöld vízumot adnak.

Al Shamsi hozzátette, hazájában rengeteg dolgot el lehet már online intézni. A befektetést iránt érdeklődőknek az Invest Emirates nevű honlapot ajánlotta.

Fotó: Facebook/Papp László