Meghaladja a 2800 milliárd forintot a Magyar Állampapír Plusz értékesített állománya

Gazdaság

A júniusban indult Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) értékesített állománya a szerdai adatok szerint elérte a 2845 milliárd forintot – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton található 5-ös számú postán tartott sajtótájékoztatón, amelynek indításaként maga is vásárolt az állampapírból.

A Magyar Postán kapható nyomdai változat 25 napja vásárolható, abból már több mint 26 milliárd forint értékben kelt el – mondta a tárcavezető a MÁP+ papír alapú változatának megvásárlását követően. Hozzátette: ez hat címletben, tízezer forinttól kétmillió forintig vásárolható meg.

A miniszter ismertetése szerint a MÁP+ ötéves futamidejű papír népszerűségének hátterében több tényező áll. Rendkívül kedvező feltételekkel került kibocsájtásra: a legmagasabb hozamot kínálja, kamatadómentes, egyszerű, átlátható, a féléves kamathozamok bármelyike után, bármelyik periódusban visszaváltható. Emellett könnyen elérhető: bankfiókokban, kincstári fiókokban, postahivatalokban és újdonságként digitális formátumokban is megvásárolható. A kamatozása alapján pedig rövid és hosszú távon is a legkedvezőbb állampapírok közé tartozik jelenleg – jegyezte meg.

Varga Mihály hozzátette, hogy a keresetek és a bérek növekedése az adók csökkentésével együtt a családok számára már nem csak a fogyasztást, hanem a megtakarítást is lehetővé teszi. A bizalom töretlen, a magyar családok bíznak ebben a megtakarítási formában, és bíznak a magyar államban. A gazdaságpolitika az elmúlt hónapokban, években kiérdemelte ezt, és joggal fordulnak e felé bizalommal a magyar családok – fogalmazott a miniszter.

Az új állampapír bevezetésétől a kormány reméli, hogy az állampapírokon keresztül a magyar államadósság finanszírozása sokkal stabilabb lábakra tud állni. Az a helyzet, amelyet 2010-ben az ország örökölt, hogy a magyar államadósság háromnegyed része külföldiek kezében volt, ez teljesen megfordult. Mostanra már háromnegyed részben a hazai szereplők finanszírozzák a magyar államadósságot – fejtette ki Varga Mihály.

A kormány törekszik arra, hogy az államadósság minél kisebb mértékű legyen – emelte ki. Az elmúlt években a bruttó hazai termék (GDP) 83 százalékáról 68 százalékra mérséklődött az államadósság aránya, a következő években ezt tovább kívánják csökkenteni. Célul tűzték ki a lakossági állampapír megduplázását, amelynek állománya tavaly 5700 milliárd forint volt, ezt 11 ezer milliárd forintra emelnék – mondta.

Kitért arra is, hogy Baranya megyében kiemelkedően magas az állampapírt vásárlók aránya, azt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megye, Budapest és Csongrád megye.

A kincstáron keresztül 700 milliárd forint felett vásároltak az elmúlt öt hónapban, ez az értékesítés több mint 25 százalékát tette ki. Az átlagos vásárló 5,8 millió forint értékben vett állampapírt – ismertette Varga Mihály.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.