Lengyelország két megfigyelőműholdat szerez be Franciaországtól

Európa

A lengyel hadsereg két megfigyelőműholdat szerez be Franciaországtól, az erről szóló szerződést kedden Varsóban írta alá Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter és Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter.

A szerződés aláírását követő közös sajtóértekezleten Blaszczak elmondta: a francia Airbus cég optikai technológiájával rendelkező két műholdat a lengyel hadsereg 2027-ig szerzi be. Már a szerződés aláírását követően viszont elérhetővé válnak Lengyelország számára a francia műholdhálózat által nyert adatok – tette hozzá a lengyel politikus.

Aláhúzta: a műholdas megfigyelés növeli a lengyel hadsereg elrettentő képességeit, és bővíti a katonai és civil riasztórendszer lehetőségeit is. Lecornu a NATO keleti szárnyának erősítésével hozta összefüggésbe a tervezett beruházást. Bejelentette emellett: szerdán Kijevben Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel találkozik, és az Ukrajnának nyújtandó támogatásról, egyebek mellett a katonák kiképzéséről egyeztet vele.

A lengyel védelmi tárca közleménye szerint a két műhold és a Lengyelországban telepítendő fogadóállomás a francia-lengyel műholdhálózat keretében fog működni. A műholdak pixelenként 30 centiméteres felbontású képek továbbítását teszik majd lehetővé, a lengyel-francia hálózaton belüli működésük pedig a Föld sokkal nagyobb területének megfigyelését teszi lehetővé, mint amilyenre egy ország önmagában volna képes – áll a közleményben.

A miniszterek a kétoldalú együttműködésről, valamint a nemzetközi formátumokban – a NATO-ban, az Európai Unióban és a visegrádi csoportban – folytatott katonai együttműködésről is tárgyaltak Varsóban. Napirenden szerepelt a közép-európai térség biztonsági helyzete is, ezen belül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna támogatása.