szélerőmű

Franciaország az új atomerőművek megnyitása mellett felgyorsítja a megújuló energiaforrások telepítését

Európa

Emmanuel Macron francia államfő az ország első tengeri szélerőmű-parkjának felavatásán csütörtökön bejelentette, hogy “duplájára kell felgyorsítani” a megújuló energiaforrások telepítését, miközben az új nukleáris reaktorok megnyitását is előre kell hozni.

A nyolcvan tengeri szélturbinából álló park az Atlanti-óceánban, a nyugat-franciaországi Saint Nazare kikötőjétől 12-20 kilométeres távolságban nyílt meg. Üzemeltetője az állami tulajdonú EDF (Électricité de France), és mintegy 700 ezer ember energiaigényeit tudja ellátni.

“Jelentősen növekedni fog az villamosenergia-igényünk, mintegy 40 százalékkal 2050-ig, ezért Franciaországnak duplájára kell felgyorsítania a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos projektjeit, elsősorban a szél- és a napenergiát illetően” – mondta az államfő a megnyitón.

Hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy tíz évig tart – az esetleges bírósági eljárásokkal együtt – egy tengeri szélerőmű-park üzembe helyezése Franciaországban, míg Németországban csak öt, Nagy-Britanniában pedig hat éves a folyamat. A szárazföldi szélturbinák üzembe helyezése hét éves folyamat, kétszer annyi, mint Németországban vagy Spanyolországban.

A megújuló energiák (víz, szél, nap, biomassza) tavaly Franciaország energiatermelésének 21 százalékát, a nukleáris energia 69 százalékát, a fosszilis tüzelőanyagok pedig 7 százalékát biztosították. A kormány célja az ország energetikai szuverenitásának megteremtése, és a megújuló energiaforrások telepítésének felgyorsítása.

Emmanuel Macron idén februárban bejelentette, hogy Franciaország 2050-ig ötven tengeri szélerőmű-parkot nyit meg. Ebből hét park tervezése kezdődött meg, de a megvalósítást számos bírósági eljárás hátráltatja. A köztársasági elnök csütörtökön a szárazföldi szélturbinák telepítésének folytatása mellett is állást foglalt, valamint jelezte: az új atomerőművek megnyitását is előrébb hozná.

Februárban jelentett be Emmanuel Macron egy széleskörű nukleáris programot, amelynek keretében Franciaország 2035-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja.

Az államfő az energetikai diverzifikáció mellett fogalt állást, amikor úgy fogalmazott: “csak a megújuló energiák nem megoldás, ahogy csak az atomenergia sem működik”. “Amit most az ukrajnai háborúval megélünk, és amit egyes szomszédaink, mint például a németek még inkább megélnek, az pont az, hogy az energia terén a megoldás az energiamodell diverzifikációja” – mondta az elnök.