Globális fellépés a koronavírus-járvány ellen: világsztárok koncertje és adományozói csúcstalálkozó június 27-én

Európa

Az Európai Bizottság és a Global Citizen nemzetközi érdekvédelmi szervezet által május 28-án indított „Globális cél: együtt a jövőnkért” kampány június 27-én, szombaton éri el a csúcspontját: ezen a napon koncerttel egybekötött globális adományozói csúcstalálkozóra kerül sor. Mindkét esemény további források mozgósítását célozza a koronavírus-járvány elleni küzdelem javára, oltóanyagok, vírustesztek és kezelési eljárások kifejlesztéséhez és alkalmazásához – hiszen ahhoz, hogy leküzdjük a világjárványt és megakadályozzuk egy következő kitörését, biztosítani kell, hogy világszerte mindenki, akinek szüksége van rá, védőoltásban részesülhessen. Ez a járvány sújtotta közösségek igazságos és méltányos újjáépítését is elő fogja segíteni.

A csúcstalálkozó, melynek Ursula von der Leyen elnök lesz a házigazdája, 15:00 órakor kezdődik. Az eseményen a világ vezető politikusai, továbbá nemzetközi érdekvédők, véleményvezérek, művészek és aktivisták is felszólalnak majd. A koncertre szombat este 20:00 órától kerül sor, a rendezvény házigazdája Ursula von der Leyen elnök és Dwayne Johnson színész lesz. A közönséget ismertebbnél ismertebb előadók fogják szórakoztatni, köztük Shakira, a Coldplay, Usher, Jennifer Hudson, Miley Cyrus, Justin Bieber és Christine and the Queens. Rajtuk kívül Chris Rock, Hugh Jackman, Kerry Washington, Charlize Theron, Forest Whitaker, David Beckham és számos más kiválóság is fellép majd. Több nemzetközi tévécsatornán kívül az Európai Bizottság közösségimédia-felületein – a Facebookon, a Twitteren és a YouTube-on – is meg lehet az eseményeket tekinteni.

A „Globális cél: együtt a jövőnkért” kampány május 28-án vette kezdetét Ursula von der Leyen elnök védnöksége alatt a partneralapítványok – a Bloomberg Philanthropies, a Bill & Melinda Gates Alapítvány és a Wellcome Trust –, valamint több vállalati partner támogatásával. Elsődleges célja, hogy enyhítse a világjárvány legkiszolgáltatottabb közösségekre gyakorolt hatását, megfizethető áron méltányos hozzáférést biztosítson a vírusfertőzés ellen bevethető technológiákhoz, és világszerte javítsa az egészségügyi rendszerek felkészültségét.

A kampány a koronavírus-járvány elleni globális fellépés egyik mérföldköve.