Németország tárt karokkal várja a szakképzett ápolókat

Európa

Új kormányzati ügynökség támogatja Németországban az Európai Unión kívüli szakképzett ápolók munkavállalási célú bevándorlását – jelentették be hétfőn Berlinben.

A szakképzett ápolók beáramlása

“éppen az a fajta bevándorlás, amelyre szükségünk van, és amely támogatást érdemel”

– szögezte le tájékoztatóján Jens Spahn egészségügyi miniszter.

Ez a fajta bevándorlás “a társadalmi összetartást is erősítheti, ha jól csináljuk”, és összekapcsolja az önérdek érvényesítését a világ iránti nyitottsággal – tette hozzá a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

Kifejtette, hogy az egészségügyi rendszerben és az időseket ellátó intézményekben több tízezer – különböző becslések szerint 50-100 ezer – ápoló hiányzik, és a társadalom öregedésével egyre nagyobb igény lesz rájuk. Ennek a helyzetnek a megoldásához pedig bevándorlásra is szükség van. Azonban az EU-n kívülről érkező ápolók bevándorlása és munkába állítása igen hosszadalmas folyamat, átlagosan 18 hónapig tart.

Az új kormányzati ügynökség (Deutsche Fachkräfteagentur für Gesundheits- und Pflegeberufe – DeFa) feladata

ennek a folyamatnak a felgyorsítása, a legfőbb cél az átlagos átfutási idő 6 hónapra csökkentése.

Ezért a DeFa a végzettséget tanúsító oklevelek honosításától kezdve a vízumügyek intézésén át a munkaszerződés megkötéséig átfogó támogatást nyújt a munkavállalóknak és a munkaadóknak. Segít a németországi beilleszkedésben és akár a felkészülésben is, például a jövőbeli munkavállalók származási országában folytatandó német nyelvtanfolyamok szervezésével.

A saarbrückeni központú ügynökség már meg is kezdte tevékenységét, az első, kísérleti szakaszban fülöp-szigeteki és mexikói ápolók útját egyengeti, jelenleg mintegy 4200 esetet menedzsel.

A jó egészségügyi képzés miatt kiválasztott első két ország után további partnerállamok bevonását is tervezik, így a többi között Brazíliával kezdődhet együttműködés – ismertette a miniszter.

(MTI)