A Potyó Imre természetfotóiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdődik kedden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen hét héten át hetven helyszínen háromszáz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozzanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt.
A rendezvénysorozatot évről-évre úgy állítják össze, hogy minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és lehetőség szerint minden korosztálynak, érdeklődési körnek megfelelő programlehetőséget nyújtsanak. A jól megszokott műfaji sokszínűség idén sem marad el: az összművészeti fesztivál programjai között könnyű- és komolyzenei hangversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat, színházi előadásokat, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, kiállításokat, irodalmi- és közéleti beszélgetéseket is találni.
A fesztivál nyitányaként az egyetem központi épületében rendeznek kiállítást Potyó Imre természetfotóiból. Az SZTE egykori hallgatója több más elismerés mellett az Év Természetfotósa címet. A Dugonics téren a Belmondo és a Docpiano Band koncertezik, a sokszínű fesztivál megnyitóját pedig hagyományosan fényfestés teszi különlegessé.
Október 2-án Tóth Péter Lóránt versvándor közreműködésével Radnóti Miklós Emléknapot rendeznek Szegeden. Ekkor a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumtól induló emléksétán a költő 1930 és 1935 között a városban eltöltött éveinek felidézéseként végigjárják egyetemi éveinek fontos helyszíneit. A Szegedi Pinceszínházban előbb a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének pódiumműsora, majd Tóth Péter Lóránt “…lélek vagyok, élni szeretnék!” című estje látható.
Folytatódik a nagy sikerű Vers Délben programsorozat, amelyben minden hétköznap a déli harangszó után egyetemi és szegedi polgárok mondják el kedvenc verseiket a Rektori Épület előtt. A fesztivál megnyitójának napján Fendler Judit, az SZTE kancellárját hallhatja a közönség.
A rendezvénysorozat része számos kiállítás: tárlat nyílik a többi közt a kínai kalligráfiáról és festészetről, a nyolcvan éve született Zoltánfy István festőművész alkotásaiból vagy az SZTE embertani tanszékének koponyaleleteiből.
A Szegedi Nemzeti Színházzal közösen felújították a tíz évvel ezelőtt óriási közönségsikert hozó, Tizenkét dühös ember című drámát, melyben mások mellett gyakorló jogászok adják elő Reginald Rose művét.
A következő hetekben a fesztivál vendége lesz Gryllus Dániel, Fabiny Tamás, Szirtes Edina Mókus énekes-zeneszerző, Balázs-Piri Soma és Fülei Balázs zongoraművész, a koncerteznek a Benedekfi testvérek, Petruska András és Csemer Boglárka Boogie vagy Kiss Tibi és az Aranyakkord.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette