Milyenek a legszigorúbb és a leghumánusabb börtönök? Hogyan lehetséges az, hogy az egyik országban még ágy sem jut minden fogvatartottnak, máshol pedig tágas, világos, egyfős zárkákban élhetnek, saját zuhanyzóval? Kaphatnak-e e-mailt a bűnelkövetők? Miként találkozhatnak gyermekeikkel? A 21. század börtöneiről beszélt a Kutatók éjszakáján Prof. Dr. Juhász Zsuzsanna, az SZTE ÁJTK egyetemi tanára.
Büntetni vagy rehabilitálni? Egy alapvető kérdés, amely meghatározza, hogy a különböző államok milyen körülmények között helyezik el a fogvatartottakat. A világban és Európában is óriásiak a különbségek a börtönök kialakításában, „komfortfokozatában” – derült ki a Kutatók éjszakáján. Prof. Dr. Juhász Zsuzsanna, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete egyetemi tanára egy zárt világba adott érdekes betekintést vetítéses előadásán.
Ahol még saját ágy sem jut a raboknak
Az átlagos magyar inkább a „büntetni” szemlélettel ért egyet, tehát a börtön legyen elrettentő, zord, barátságtalan, rácsokkal és szögesdrótokkal teli – állapította meg a hallgatóság az oktatóval közösen. Így gondolkodnak az Egyesült Államokban is, ahol az elítélteknek nincs joguk semmi luxusra, úgy élhetnek, mint a társadalom legszegényebb, legalsóbb rétege. Az oroszoknál hatalmas a túlzsúfoltság a büntetés-végrehajtási intézetekben, ott például hajókonténerekből is építettek cellákat, és az orosz börtönökben nem ritka, hogy nem jut mindenkinek saját ágy, hanem a rabok egy része a földön alszik.
A skandináv országok gyakorlata a másik véglet. Ők úgy vélik, elég büntetés az, hogy elveszik a bűnelkövetők személyi szabadságát. A börtönökben humánus körülményeket alakítanak ki, jellemzően egyfős zárkákkal, saját zuhanyzóval – ezek nem is annyira zárkára, inkább kollégiumi szobára hasonlítanak. A hangsúly a rehabilitáción van, vagyis aki itt szabadul, minél könnyebben visszailleszkedjen a társadalomba. A skandinávoknál elterjedtek az úgynevezett nyitott börtönök. A kis súlyú bűncselekményekért elítéltek innen reggel elmehetnek dolgozni vagy tanulni, majd amikor végeztek, vissza kell térniük a bv-intézetbe. Hihetetlenül hangzik, de a dánoknál például az őr kopog a zárkaajtón, mielőtt belépne, és a keresztnevén szólítja az elítéltet.
Vitatott kérdés: legyenek-e ablakok a cellákon? Az Egyesült Állomokban erről is sokkal szigorúbban gondolkodnak, mint mondjuk a skandinávoknál. Előbbiek azt mondják, nem kell ablak, ha a rabok napi 10 óránál kevesebbet töltenek a cellában. Utóbbiak olyan börtönöket építenek, ahol nagy felületű, akár nyitható ablakok vannak, és lehetőleg természetes környezetre néznek, ezzel is csökkentve a stresszt az elítéltekben. A szökések száma a látszólag laza szabályok ellenére sem magas, hiszen aki megszökik, újbóli elfogása után zárt börtönbe kerül.
E-mailt is kaphatnak, de csak kinyomtatva
Kizárhatók-e a digitális társadalomból a fogvatartottak? – ezt a kérdést is körüljárta előadásában Juhász Zsuzsanna. Internetezhetnek, e-mailezhetnek, közösségi oldalakat látogathatnak az elítéltek? Nehéz összeegyeztetni a biztonságot a külvilággal való kapcsolattartás jogával, de vannak erre pozitív példák. Az angliai Dorsetben például az elítélt az elektronikus levél kinyomtatott változatát kapja meg a bv előzetes ellenőrzése után. Olyan megoldásról is hallhattunk a Kutatók éjszakáján, hogy egyes börtönökben beszkennelik a fogvatartottak kézzel írt leveleit, és így juttatják el az érintettekhez. Az internethez pedig természetesen csak korlátozottan, szűrőkkel ellátva férhetnek hozzá az elítéltek – ahol ezt lehetővé teszik -, főleg oktatás, szakképzés céljából.
Anya és gyermeke együtt „raboskodhat”
A modern börtönügy egyik legnagyobb kihívása a gyermeki jogok figyelembe vétele. Magyarországon Kecskeméten van az egyetlen anya-gyermek részleg, ahol a kicsik egyéves korukig lakhatnak együtt az édesanyjukkal. Itt igyekeznek olyan körülményeket biztosítani, amely a lehető legjobban hasonlít a kinti, szabad világhoz. Komoly dilemma, hogy a személyes kapcsolattartás hogyan oldható meg egy gyermekkel. A lurkóknak ijesztő lehet maga a börtönkörnyezet, a fémdetektorokon való áthaladás, a kábítószerkereső kutyák látványa vagy az őrök viselkedése. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy látogatásnál hogyan élik meg a testi kontaktus hiányát.
A jó gyakorlatok közt említette az előadó Skóciát és Svédországot, ahol speciálisan képzett személyek fogadhatják csak a gyermekeket. A skandinávoknál – külön kérvényre – hazautazási szabadságot is kaphat a szülő, mondjuk a gyerek születésnapjára. Hollandiában pedig évente minimum négy alkalommal biztosítanak speciális látogatást, amikor fizikai kontaktust engednek a szülő és a gyermek között.
Fotó: Frank Yvette
