Móra Ferencről neveztek el padot a Szegedi Tudományegyetem Móra Ferenc Szakkollégiumának folyamatosan szépülő Móra-kertjében 2023. augusztus 3-án, csütörtökön Vészits Andrea, írónő közreműködésével.
Az írónő az V. Móra Tehetséggondozó Tábor középiskolásaival délelőtt ifjúsági regényéről, a Boszorkánysziget 28 73-ról beszélgetett. Móra dédunokája délután a táborozókkal és a szakkollégiumi közösséggel együtt vett részt a dédapja emlékére állított pad avatásán.
A természetszerető Mórával kapcsolatos történetek megismerését követően a középiskolások egy-egy virág elültetésével formáztak „TGT” (Tehetséggondozó Tábor) feliratot a Móra-kert mellett elhelyezkedő, komposzttal feltöltött medencébe. Az említett területet már két éve gondozzák a mórások, amiről a színpompás virágokból kirakott „MÓRA” felirat, illetve a szakkollégium épületének virágos körvonala is tanúskodik.
Az eseményről készült képek itt megtekinthetőek.
(SZTE)