Gólyatábor

Hamarosan nyit a Debreceni Egyetem gólyatábora

Egyetem

Tartalmas szórakozás, csapatépítés, közösségformálás és persze buli minden mennyiségben. Javában zajlanak a tizenhatodik gólyatábor előkészületei a Debreceni Egyetemen.

Magyarország egyik legnagyszabásúbb és legnépesebb tanévkezdés előtti rendezvénye várja az elsőéveseket a Nagyerdei Campuson. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is több mint kétezer gólya részvételére számít a DE Hallgatói Önkormányzata.

Mind a tizenhárom kar képviselteti magát a több napon át tartó, emlékezetesnek ígérkező táborozáson. A gólyatábor idén két turnusban látja vendégül a jelentkezőket, a karokat két részre osztva szervezi meg az eseményt a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A fő helyszín a Kossuth Kollégiumok között lesz.

Augusztus 23. és 26. között a négy, orvos- és egészségtudományi képzéssel foglalkozó kar mellett az Állam- és Jogtudományi Kar, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, a Műszaki Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Zeneművészeti Kar kezd.

A második időpont augusztus 29. és szeptember 1. között lesz, akkor a Bölcsészettudományi Kar, az Informatikai Kar, a Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar több mint ezer leendő hallgatóját fogadják a gólyatáborban.

A gólyatáborba augusztus 11., péntekig lehet jelentkezni. További részletek az egyetem honlapján.

Elindult a Debreceni Egyetem pótfelvételi eljárása