Nemzetközi diáktalálkozó Debrecenben

Egyetem

A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának tanulói 32 külföldi diákkal dolgoznak együtt november 9-től egy héten át.

Német, francia, spanyol és lengyel diákok, összesen harmincketten érkeztek felkészítő tanáraikkal Debrecenbe, hogy az egyhetes Fit for Work in Europe című nemzetközi programban együtt dolgozzanak a kossuthos tanulókkal.

Az intézmény 2014 őszén négy EU-tagországgal (Franciaország, Lengyelország, Németország, Spanyolország) közösen indította el a négyéves programot, melynek egyik legfontosabb célja, hogy ne csak elméletben, hanem önálló kutatómunka és személyesen átélt élmények segítségével ismertesse meg a tanulókat az európai munkaerőpiaccal. A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában összesen ötven középiskolás vesz részt a programban, melynek köszönhetően a partnerországokba is utazhatnak, így idegennyelv-tudásukat is fejleszthetik.

Miklósvölgyi Miklós igazgató hétfői nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a résztvevők az elmúlt hónapok munkáit és eredményeit mutatják be Debrecenben, a régió egyik legelismertebb iskolájában, amely az országos rangsorban első a debreceni intézmények versenyében.

– A diákok a projektnek köszönhetően felkészülhetnek a munka világára, a munkaerőpiacon hasznos készségeket sajátíthatnak el, megismerhetik, hogyan vállalhatnak munkát az Európai Unióban és megtanulhatnak együttműködni külföldi társaikkal – sorolta az igazgató.

A tavaly novemberben indított programnak köszönhetően már volt is olyan diák a Kossuth gimnáziumban, aki a nyári szünidőben Németországban vállalt munkát.

Szabó Gábor igazgatóhelyettes elmondta: a projektben részt vevő valamennyi diáknak szeretnék biztosítani, hogy a találkozók egyikén személyesen is külföldi tapasztalatokat szerezzenek. A program keretében májusban Spanyolországba utaznak a fiatalok.