Informatika a felsőoktatásban

Egyetem

Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem az Informatika a Felsőoktatásban konferenciát augusztus 27-29. között.1993-ban indult el az Informatika a Felsőoktatásban konferencia-sorozat, melyet minden harmadik évben szerveznek meg Debrecenben, ahol a hazai informatikai profilú felsőfokú intézmények szakemberei mutathatják be aktuális kutatásaikat. A rendezvény célja továbbá, hogy valamiféle iránytű szerepet betöltve próbálja segíteni a különböző egyetemi és intézményi stratégiák megfogalmazását, tapasztalatok megvitatását és hasznosítását.

A háromnapos tanácskozás témái között a mesterséges intelligencia megjelenése a napi gyakorlatban, az internet jövőjének kutatása, az elektronikus oktatási környezet, a digitális könyvtári hálózat fejlesztése és az egyetemi hallgatók és a vállalatok együttműködésének erősítése egyaránt megjelenik.

Az idei konferenciának külön aktualitást ad a Debreceni Egyetem Informatikai Kar alapításának 10 éves évfordulója, amihez kapcsolódóan augusztus 29-én rendeznek a konferencia keretében ünnepséget.

Részletes program: http://w1.inf.unideb.hu/web/if2014/program