A kínai elnök szerint rövid távú lesz a koronavírus gazdasági és társadalmi hatása

Világ
Koronavírus

Bár az új típusú koronavírus-járvány elkerülhetetlenül erős hatást gyakorol a kínai gazdaságra és társadalomra, az rövid távú és kezelhető – fogalmazott Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a CCTV kínai hírcsatorna tudósítása szerint.

A kínai elnök, aki egy telefonos konferencián egyeztetett a járványról a kínai kormányzat tagjaival, úgy fogalmazott: a koronavírus a legsúlyosabb egészségügyi vészhelyzet, amely országát a Kínai Népköztársaság 1949-ben történt megalakulása óta sújtja. Ugyan Kínát 2002-2003-ban a világszerte mintegy 650 halálos áldozatot szedő SARS (súlyos akut légúti szindróma) is súlyosan érintette, Hszi szerint az új koronavírus terjedését nehezebb megakadályozni és ellenőrzés alatt tartani.

Az új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban. A 11 milliós várost pont egy hónappal ezelőtt vonták vesztegzár alá. Vasárnapi beszédében Hszi ismét megerősítette a kínai kormányzat korábbi álláspontját, miszerint történtek hiányosságok a járványra adott választ illetően, ezekből pedig tanulni kell – mondta.

A vasárnap jelentett adatok szerint szombat éjfélig a koronavírus fertőzötteinek száma Kínában közel 77 ezerre bővült, míg a halálos áldozatoké elérte a 2445-öt. Hupej tartományon kívül azonban a szárazföldi Kína többi részéről csupán 18 új esetről számoltak be az egy nappal korábbi adathoz képest. Az egy napon belül jelentett gyógyultak száma pedig ötödik napja meghaladja a napi új fertőzöttekét az országos adatok szerint.

Miközben a járvány a jelek szerint Kínában túl van a csúcspontján, a világ csaknem 30 másik országára terjedt már át, ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton arra figyelmeztetett: egyre kevesebb idő áll rendelkezésre a nemzetközi járvány megfékezésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.