FAO: júniusban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak

Világ

Júniusban összességében csökkentek az élelmiszerárak a világon elsősorban a tejtermékek és az olajos magvak árának a mérséklődésére.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által nyomon követett – a cukorral, a hússal és a szemes termékekkel kiegészített – öt alapvető élelmiszer júniusi árindexe 173 pont lett, 0,3 százalékkal alacsonyabb a májusi 173,5 pontnál és ezzel lezárult egy öt hónapja folyamatosan tartó növekedés.

Éves összevetésben az index nem változott.

A múlt hónapban a tejtermékek ára 11,9 százalékkal esett májushoz képest, de így is 9,4 százalékkal magasabb az év eleji szinthez képest.

Idén júniusban az olajos magvak ára tavaly decemberi mélypontra csökkent, 1,6 százalékkal volt alacsonyabb a májusinál. A cukor ára májushoz képest 4,2 százalékkal, a húsé 1,5 százalékkal, a szemes termékeké pedig 6,7 százalékkal nőtt júniusban.

A FAO csütörtökön közölt legújabbelőrejelzése szerint a 2018/2019-es termésévben a globális gabonatermés 2,685 milliárd tonna lesz, ami megegyezett a júniusi becsléssel, és 1,2 százalékkal nagyobb a tavalyi termésnél.