Soros fia szerint az Orbán-kormány gyűlöletkampányának is lehet szerepe abban, hogy bombát kaptak

Világ

Clinton és Obama is így járt, Alexander Soros szerint Trump és Orbán politikája vezetett idáig.

A New York Times hasábjain keresztül üzent Soros György fia, Alexander – vette észre a 444.hu. A milliárdos fia azt írja, a keddi támadások nem csak az érintetteket és környezetüket, de az amerikai demokrácia jövőjét is fenyegetik.

Alexander Soros azt írja, míg korábban csak a szélsőségesek, nacionalisták és fajgyűlölők támadták apját, 2016-ban valami megváltozott, miután Donald Trump engedte, hogy olyan fajgyűlölő és antiszemita figurák támogassák mint David Duke, és kampányában globalista összeesküvőként ábrázolta Sorost a FED és a Goldman Sachs fejeivel együtt.

Ezután

Orbán Viktort hozza fel példaként, aki ezen felbuzdulva antiszemita poszterkampányt folytatott apja ellen, kitapétázta vele Budapest villamosait, mint aki migránsokkal akarná elárasztani Magyarországot.

Alexander Soros a nemrég elhunyt John McCain-ről is megemlékezett, aki szerinte követendő példa lenne, mert ha valaki ellenfelével, Obamával kapcsolatban tett sértő megjegyzést, McCain megvédte demokrata ellenlábasát.