Meghalt Chuck Berry

Világ

90 éves korában elhunyt Chuck Berry amerikai gitáros, énekes, a rock and roll egyik legnagyobb alakja – adta hírül a BBC.

A zenészre Missouri állambeli otthonában találtak rá, a mentők már csak a hálál beálltát tudták megállapítani.

Charles Edward Anderson Berry Sr., azaz Chuck Berry 1926-ban született St. Louis-ban. Az utána következő nagy nevek mind tőle tanultak, vagy inkább továbbfejlesztve zenéjét továbbhaladtak az ösvényen. Jellegzetes színpadi „kacsajárása” (duck walking) védjegyévé vált, de többen utánozzák, például Angus Young az AC/DC, és Keith Richards a The Rolling Stones gitárosa is.

Chuck Berry nagy újítása volt még az ekkor még senki másra sem jellemző gitárstílus: Rövid, gyors riffeket játszott változatos stílusban, amivel megtörte az addigi zene harmonikus voltát. Dalaiban a tinédzserekhez szólt, az ő életüket leginkább érintő problémákat feszegette. Dalainak nyelvezete egyszerű és kifejező volt. Ő volt az első dalszerző, aki szövegeiben új kifejezéseket, szójátékokat használt.

1957-től rengeteg koncertet adott. Turnézott Buddy Hollyval és Jerry Lee Lewisszal is. 1958-ban egy kiskorú megrontása miatt 3 évre ítélte a bíróság. A börtönben élte meg dalainak világhírét, aminek köszönhetően kiábrándult a zeneiparból. Az 1960-as évek közepétől magányos zenészként járja a világot. Néha ad egy-egy koncertet, amin többnyire egy trió társaságában előadja örökzöld slágereit, majd ahogy jött – kedvetlenül távozik a színpadról.

Egészen az utolsó időkig aktív zenész volt, idén, 35 év után először új albumot jelentetett meg, aminek a címe Chuck.