Fél kiló amfetamint találtak Budapesten

Ország

A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint kábítószert árult a saját klubjában.
Információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a 49 éves budapesti M. Péter a saját ferencvárosi vendéglátóhelyén kábítószert árul. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói 2020. január 20-án este a bárban elfogták M. Pétert. A rendőrök a férfi IX. kerületi lakásán fél kilogramm amfetamint, több mint 100 gramm marihuánagyanús anyagot, 70 kábítószergyanús tablettát, illetve 2 millió forintot találtak. A lefoglalt amfetamin értéke megközelíti az 1 millió forintot, a marihuánagyanús anyag pedig a 270 ezer forintot.

A kutatás közben megérkezett M. Péter élettársa, a 31 éves budapesti N. Orsolya, akinél a rendőrök szintén kábítószert találtak.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a nőt és a férfit is előállították. N. Orsolyát kábítószer birtoklása vétség miatt, M. Pétert – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.

 

police.hu