Mind a négy szakágban van magyar versenyző az első négy között a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) frissen elindított világranglistáján, kettőben pedig ők állnak az élen: két világkupaverseny után férfi kajakban Kopasz Bálint és Varga Ádám, női kenuban pedig Csorba Zsófia és a kanadai Katie Vincent vezet holtversenyben.
A magyar szövetség honlapja kiemeli, hogy a rangsor idén még csak tesztjelleggel működik, és csak a 2026-tól megszerzett pontok számítanak majd bele az olimpiai kvalifikációba.
A rendszer szerint a sportolók a pontok egy bizonyos százalékát kapják attól függően, hogy egyesben, párosban vagy négyesben versenyeznek és eseményenként csak a legjobb eredményt számítják be a ranglistába. C-1-ben és K-1-ben a pontok száz százalékát osztják ki, a vk-n a győztes 1000 pontot szerzett, a második helyezésért 900, a harmadikért pedig 840 pont járt. Párosban az aranyérmes egység tagjai fejenként 900 pontot kaptak, az ezüstérmesek egyenként 810-et, a bronzérmesek pedig 756-ot. Négyesben fejenként 800, 720, illetve 672 pontot ér a dobogós helyezés.
Kopasz Bálint K-1 1000 méteren, Varga Ádám pedig K-1 500 méteren győzött mindkét világkupán, a szegedin és a poznanin, így 2000-2000 pont áll a nevük mögött. Az ötödik helyen ott van Nádas Bence, akinek a K-1 500 méteren elért szegedi negyedik és poznani második helyét vették számításba. Ugyancsak 1700 ponttal a hatodik Csizmadia Kolos, aki K-1 200 méteren szerzett ugyancsak egy negyedik és egy második helyet a világkupákon.
Női kajakban Csikós Zsóka a harmadik helyen áll. A szolnoki versenyző Szegeden K-1 1000 méteren második, Poznanban K-1 5000 méteren első lett, így 1900 pontot szerzett. A legjobb húsz között található még Rendessy Eszter (11.) és Kőhalmi Emese (14.) is.
Férfi kenuban Adolf Balázs 1840 ponttal a harmadik a cseh Martin Fuksa és a kubai Jose Ramon Pelier Cordova mögött. Az FTC négyszeres világbajnoka 5000 méteren gyűjtött be egy-egy arany- és bronzérmet májusban. Fejes Dániel is bekerült a legjobb tízbe, ő a hetedik, a legjobb húszban pedig szerepel még Hajdu Jonatán (11.), Kollár Kristóf (13.) és Juhász István (15.) neve is.
Női kenuban Csorba Zsófia két ötezren szerzett aranyérmével foglalja el holtversenyben az első helyet Katie Vincenttel. Őket követi közvetlenül Nagy Bianka és Kiss Ágnes, akiknek a C-2 500 méteres duplázásuk fejenként 1800 pontot ért. A top 10-ben Opavszky Réka is ott van, méghozzá a nyolcadik helyen.
A sportolók idén még a világbajnokságon, a kontinensviadalokon és a rangsorversenyeken gyarapíthatják pontjaikat. A jövő évtől kezdve egy versenyző naptári évenként legfeljebb öt eredményt regisztrálhat a világranglistán – versenyenként maximum egyet -, ennek az öt eredménynek öt különböző versenyről kell származnia úgy, hogy az egyiknek a többitől eltérő kontinensről. Ha egy sportolónak ötnél több érvényes eredménye van, a legjobb ötöt számítják majd bele az összesítésbe.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette