Nem marad el a hétvégi Loki – Paks mérkőzés

Sport

A Paksi FC ügyvezetője szerint nem volt kihatással a szakmai munkára, hogy a klub két munkatársánál bakteriális fertőzést diagnosztizáltak, ennek következtében pedig a labdarúgócsapat nem tudta lejátszani az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzést múlt szombaton.

Haraszti Zsolt kedden az MTI-nek elmondta, hogy a további megbetegedések elkerülése érdekében a klub összes alkalmazottja múlt pénteken laborvizsgálaton vett részt, minden eredmény negatív lett. Hozzátette, ugyan normál esetben ez elegendő lenne, de a biztonság érdekében egy második tesztet, egy speciális vérvizsgálatot is elvégeztek, ennek az eredménye hamarosan megérkezik.

Haraszti Zsolt megjegyezte, a szakmai munkára egyáltalán nem volt kihatással az eset, egy kisebb kihagyást követően folyamatosan zajlott a munka.

A Paksi FC az OTP Bank Liga 21. fordulójában szombaton a Debrecen vendége lesz.