Kondás a szurkolókat is megdicsérte

Sport

Kondás Elemér és Michael Oenning értékelése a DVSC-Vasas (4-0) után.

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője: – Remekül kezdtük a találkozót, ez is volt a célunk, hogy az elejétől domináljunk és nyomást gyakoroljunk az ellenfelünkre. Nagyon szép találattal szereztünk vezetést, majd a szünetre már háromgólos előnnyel mehettünk. Jól kezdtük a második félidőt is, de van hiányérzetem, mert szerettem volna, ha ismét megzörgetjük a Vasas hálóját. Új igazolásunk, Holman Dávid jó teljesítményének örülünk, azért került ide, mert jó játékosnak tartjuk, ezt várjuk tőle, de tud még ennél is jobban futballozni. Örömteli volt, hogy a szurkolók a nyíregyházi mérkőzés után ezúttal is végig buzdítottak minket, sokat segítettek a csapatnak.

Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője: – Nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar elveszítjük a fonalat. Gyorsan jött a Debrecen első gólja, és utána is sok hibát követtünk el, a szünetig még két találatot szereztek a hazaiak. A második félidőben javult valamit a játékunk, ha akkor belőjük a nagy helyzetünket, akkor tudtunk volna szorosabb eredményt produkálni, ehelyett kontrából kaptunk egy újabb a gólt. Összeszedtük utána magunkat, volt olyan időszak, amikor elfogadhatóan játszottunk, ebből kell erőt meríteni.