Két szegedi kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök, akik több mint 8 millió forint értékben terjesztettek kokaint

Rendőrség

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai két szegedi kábítószer-kereskedőt fogtak el – írja a police.hu.

Május 21-én közösen ütöttek rajta a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatalának szegedi egységével azon a 48 éves férfin, aki 2023. november és 2024. október között illegális szerekkel kereskedett a városban. A gyanúsított autójából előkerült egy csomag, mely fehér port tartalmazott. A lakóhelyén pedig drog porciózásához, fogyasztásához és értékesítéséhez szükséges eszközöket – tasakokat, szennyezett mérleget, valamint egy ételhordóban fehér, rögös anyagot – találtak a rendőrök. A kutatás során továbbá több mint 400 ezer forintot foglaltak le a dílertől, akinek kezdeményezték letartóztatását.

A terjesztő vásárlói körébe tartozott az a 45 éves, szegedi férfi is, akinek fél év alatt mintegy 290 grammnyi kokaint adott el megközelítőleg 8 és fél millió forint értékben. A gyanúsítottként kihallgatott vevőről kiderült, hogy az anyagot továbbértékesítette, köztük annak az 51 éves nőnek is jutott belőle, aki mindkettőjüktől rendszeresen vásárolt.

A párosnak kábítószer-kereskedelem bűntette, a fogyasztónak pedig kábítószer-birtoklás vétsége miatt kell a törvény előtt felelnie.