Szegedi drogterjesztő bandát fogtak el a nyomozók

Rendőrség

Szegedi drogterjesztő bandát fogtak el, és több mint öt kilogramm kábítószert vontak ki a piacról a nyomozók – tudatta Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szombaton a rendőrség honlapján.

Nyolc helyszín, három terjesztő, öt fogyasztó, valamint 5100 gramm kábítószer a mérlege annak a rajtaütésnek, ami szerdán zajlott Csongrád-Csanád megyében – olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, a nyomozók egy összehangolt akciót tartottak Szegeden, Deszken és Tiszaszigeten. Az egyik szegedi benzinkút parkolójában éppen a drogüzlet lebonyolítása pillanatában csaptak le a helyi dílerekre, majd összesen nyolc lakásban tartottak kutatást.

A helyszíneken talált kábítószergyanús növényi törmelék – kannabisz – összességében 4,5 kilogrammot, míg a lefoglalt kábítószergyanús fehér por 600 grammot nyomott.

A 40 éves N. Gézát és a szintén 40 éves feleségét, N.Sz. Szilviát, valamint 41 éves társukat, H. Péter Józsefet azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2020 ősze óta több alkalommal árusítottak kábítószert szegedi, deszki és tiszaszigeti fogyasztóknak – írták.

Közölték: a három embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, míg öt huszonéves fiatalt kábítószer birtoklása miatt.

Mivel felmerült a gyanú, hogy a házaspár saját fiatalkorú gyermekének is adott át kábítószert, ezért őket kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsították.

A  nyomozók 6 millió forint készpénzt, ékszereket és gépkocsit is lefoglaltak.

A terjesztőket bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, míg a fogyasztók szabadlábon védekeznek – olvasható.

MTI