Előzetes letartóztatásba került a debreceni rabló

Rendőrség
A nyomozók négy órával a bűncselekmény elkövetése után otthonában fogták el a 30 éves helyi férfit.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központ segélyhívójára 2016. szeptember 1-jén 20 óra 36 perckor tett bejelentést egy férfi arról, hogy egy debreceni társasház bejárati ajtajánál egy idős hölgy vállát hátulról megragadta egy férfi és a nőt a földre rántotta. A támadó magával vitte a sértett táskáját, amelyből a menekülés közben több tárgy is kiesett.

A járőrök percek alatt a helyszínre érkeztek és széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként beazonosították a feltélezett elkövetőt, egy 30 éves helyi lakost. A nyomozók négy órával a cselekmény elkövetése után otthonában fogták el V. Józsefet.

A férfit előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök kezdeményezték a debreceni férfi előzetes letartóztatását, amelyet a járásbíróság 2016. szeptember 4-én elrendelt.

A Debreceni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt folytatja az eljárást a V. Józseffel szemben.