Idős téglási házaspárt vertek át “török üzletemberek”

Rendőrség
A hajdúhadházi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették a 35 éves román férfit és 17 éves fiatalkorú társát, akik kifosztottak egy idős házaspárt Tégláson.

A nyomozás adatai szerint a 35 éves férfi és 17 éves társa 2016. február 15-én délelőtt Debrecenben, a Faraktár és Luther utca közelében leszólították a sértettet, akinek azt mondták, hogy ők török üzletemberek és a náluk lévő egymillió forint értékű árut ingyen átadnák a részére. A két ismeretlen ezt azzal indokolta, hogy a gépkocsijukban lévő árut nem akarják már visszavinni Törökországba.

Az idős bácsi elfogadta az ajánlatot, beült az ismeretlenek román forgalmi rendszámú, Audi típusú gépkocsijába, akik hazavitték őt Téglásra. A férfi és fiatalkorú társa a 82 éves sértett lakásába bement, ahol már nem ajándékba akarták adni a különféle árukat, hanem pénzt kértek érte, amelyből elmondásuk szerint repülőjegyet akartak venni. Ezt követően a bácsi és felesége egy laptopért kifizetett 30.000 forintot. Az elkövetők ekkor kifigyelték, hogy az idős házaspár hol tartja értékeit, majd a figyelmüket elterelve készpénzt, egy aranygyűrűt és egy aranykarkötőt tulajdonítottak el, valamint végül a sértett által kifizetett laptopot is elvitték, viszont az edényeket és két karórát otthagyták a házban.

orajo

Az esetről a sértettek bejelentést tettek a rendőrségre. A hajdúhadházi nyomozók az ügyben beszerzett adatok alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható G. Ioant és 17 éves társát, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrök 2016. április 12-én a két román állampolgárt Tiszaújvárosban elfogták. A nyomozók a terhelteket előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2016. április 14-én elrendelt.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottak ellen kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.