Folytatódik a nyomozás a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ raktárából eltűnt két nagyértékű festmény ügyében – erősítette meg a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI érdeklődésére csütörtökön.
A rendőrség tájékoztatása szerint ismeretlen tettes ellen lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt 2014. április 18-án indítottak eljárást az ügyben. A nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság április 7-én megszüntette. A megszüntető határozat ellen Antal Péter sértett (a festmények tulajdonosa) panasszal élt, amelynek alapján a megyei főkapitányság április 28-án a megszüntető határozatot hatályon kívül helyezte, s a nyomozás folytatásáról rendelkezett – közölte a rendőrség az MTI-vel, kiemelve, hogy a folyamatban lévő nyomozás miatt további információt az ügyről nem adnak.
Antal Péter az MTI-nek korábban elmondta: a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság határozata szerint nem állapítható meg bűncselekmény a képek eltűnésével kapcsolatban, ezért szüntették meg a nyomozást. A neves műgyűjtő ezzel nem értett egyet, ezért sértettként panasszal élt a rendőrségi határozat ellen, s ennek alapján folytatódik most a nyomozás.
Antal Péter egy évvel korábban, 2014. április 24-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a MODEM-ből eltűnt két nagy értékű képe: Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, valamint Nemes Lampérth József Táj című tusrajza.
A két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig-gyűjtemény részét képező alkotásnak, amelyet 10 éves tartós letétbe adott átDebrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEMDebrecenben – emlékeztetett Antal Péter.
Az eltűnt két kiemelkedő alkotás akkori együttes értéke meghaladta a 100 millió forintot, de miután mind Csontváry Kosztka Tivadarnak, mind Nemes Lampérth Józsefnek nagyon kicsi a hátrahagyott életműve, értékük már jelentősen növekedhetett – jelezte az eltűnéskor a tulajdonos.
Antal Péter az MTI érdeklődésére elmondta: a MODEM-ből értesítették, hogy leltároztak és két kép hiányzik a gyűjteményből. Miután a raktárak újraellenőrzésekor sem került elő a két alkotás, belső vizsgálatot rendelt el a MODEM igazgatója, de így sem bukkantak az alkotások nyomára. A MODEM igazgatója ezt követően tett büntetőfeljelentést az ügyben.
Debrecen önkormányzata is belső vizsgálatot indított, amely még nem ért véget.
A vizsgálat “befejezését követően kíván az önkormányzat a felelősség vonatkozásában megalapozottan nyilatkozni, s a szükséges intézkedéseket megtenni” – olvasható az önkormányzat korábbi közleményében.