Decemberben a megye valamennyi, 2022-ben pályázatot benyújtott önkéntes tűzoltó egyesülete átvette a központi költségvetésből elnyert támogatást Csongrád-Csanád megyében is. Ennek egy része a működéshez szükséges pénz, más része pedig az új eszközök formájában nyújtott támogatást jelenti. Előbbit november végéig elutalták a tűzoltóságoknak, az eszközöket pedig csütörtökön délelőtt kapták meg az egyesületek képviselői.
A megye önkéntes tűzoltói a pályázaton EDR-rádiókat, védőeszközöket – benzinmotoros áramfejlesztő, zagyszivattyú, búvárszivattyú, mászóöv, bevetési védőruha, védőcsizma, védőkesztyű, védősisak -, illetve tűzoltó-technikai eszközöket, kéziszerszámokat, egyéb felszereléseket – porral oltó, habbal oltó, szikracsapó, ásólapát, bontóbalta, csáklya, csapszegvágó, feszítővas, mentőkötél, terelőkúp, forgalomirányító lámpa, elsősegély-felszerelés – nyerhettek el.
A pályázatokat még tavasszal írták ki az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságoknak és az önkéntes tűzoltó egyesületeknek. A megyei önkéntesek támogatására rendelkezésre álló forrásra tizenhat egyesülettől érkezett pályázat, ők most összesen húszmillió forintnyi eszközparkkal gazdagodtak. A megyében működő önkéntes mentőszervezetek pedig több mint négymillió forint értékben vehettek át a mentéshez szükséges eszközöket.
A Csongrád-Csanád megyében működő önkéntes tűzoltó egyesületek évről-éve egyre több esetben segítik a hivatásos egységek munkáját. Vonulásaik száma a 2021-es évhez viszonyítva jelentősen, mintegy negyedével növekedett. A szabadterületen keletkezett tűzesetekhez pedig az előző évhez képest 133 százalékkal több volt a vonulás.
Az átadón Szatmári Imre tűzoltó dandártábornok kiemelte, mekkora segítséget jelent a hivatásos egységeknek az, hogy az év minden napján számíthatnak a megye önkéntes tűzoltóira. Egyben megköszönte, hogy az egyik legfontosabbat, az idejüket szánják arra az önkéntes tűzoltók, hogy másokon segítsenek. Főként a szabadtéri tűzeseteknél és a viharkárok felszámolásában van már hatalmas gyakorlatuk az önkéntes tűzoltóknak, de baleseteknél is egyre gyakrabban végeznek műszaki mentéseket.
A szabadtéri tűzesetek száma idén kiugróan magas volt a rendkívüli aszály miatt. 2022-ben az előző évhez képest ötször nagyobb volt a leégett terület nagysága. Az idei év 536 szabadterületi tűzeseténél több mint 1150 hektár égett le. Az egy tűzoltásra eső terület nagysága több mint két hektár volt. Ezek felszámolásában szinte a megyében működő összes önkéntes tűzoltó egyesület részt vett, egészen márciustól októberig érkeztek a szabadtéri tűzesetekkel kapcsolatos bejelentések a szegedi főügyeletre.
2022-ben eddig már több mint háromszáz alkalommal dolgoztak együtt a megyei hivatásos és önkéntes tűzoltók a káreseteknél. Például csak a sándorfalvi egyesület tagjai idén hatvan alkalommal nyújtottak segítséget, a mórahalmi egységet pedig összesen nyolcvanszor riasztotta a szegedi főügyelet. A kisteleki egység több mint negyven, a balástyai katasztrófavédelmi kutató-mentőcsoport önkéntesei pedig harmincegy mentésnél segédkeztek a munkálatokban.
A kisebb településeket történt baleseteknél és tűzeseteknél sokszor előfordul, hogy ők érnek ki először a helyszínre. A megyénkre jellemző külterületi tanyavilágban sok esetben nagy segítséget jelent helyismeretük. Minden egyesületi tag a szabadidejét feláldozva, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi a beavatkozásokat. Sok esetben – főleg a nyári szabadtéri tűzeseteknél – órákon át támogatják a hivatásos tűzoltók munkáját.
Fotók: Frank Yvette