Orbán: semmi nem lesz elfelejtve

Ország

Orbán Viktor a kötcsei pikniken arról beszélt a hívei előtt, hogy a Fidesz magabiztosan készül a 2026-os országgyűlési választásra – írja a Telex.

A miniszterelnök saját méréseikre hivatkozva azt mondta: ha most tartanák a választást, a 106 egyéni mandátumból 80-at nyernének meg. „Mi vagyunk az esélyesek, mi vezetünk” – jelentette ki.

A hagyományoktól eltérően idén élőben közvetítették a kötcsei beszédet. Orbán szerint most óvatosabb hangot ütött meg, mint korábban, és kihagyta a szokásos tréfálkozást is. Szerinte a Fidesz fölénye részben annak köszönhető, hogy valódi, erős szervezettel rendelkezik, amely nem csupán a digitális térben létezik.

A kormányfő bejelentette, hogy a párt kampánycsapatát ezentúl politikai igazgatója, Orbán Balázs vezeti, aki Gyürk Andrást váltja a poszton. A váltásról korábban már írt a sajtó, de most vált hivatalossá. Gyürk a helyszínen elmondta, más feladatkörben dolgozik tovább.

Orbán több Békemenetet is belengetett, és új nemzeti konzultációt is ígért a „Tisza-adóról” – ahogy a Fidesz nevezte el Magyar Péter feltételezett adóemelési terveit, amelyeket egy névtelen Index-cikk alapján kezdtek kommunikálni. A miniszterelnök a digitális jelenlét fontosságát is hangsúlyozta, mondván: „Nem szabad idegenkedni az internettől, az okostelefontól és a Facebooktól. Ha nem alkalmazkodunk, veszíteni fogunk.”

A beszédben arra is kitért, hogy szerinte jó kormányzás és program önmagában nem elég: példaként a 2002-es választást említette, amelyet szerinte a Fidesz kormányzati teljesítménye ellenére veszített el. A mostani választás tétjét úgy fogalmazta meg: „Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni.”

Külpolitikai elképzeléseiről is beszélt: kormányon maradva a V4-ek megerősítését és „Brüsszel bevételét” ígérte. Orbán szerint a Tisza párt politikája a brüsszeli vonalhoz való csatlakozást jelentené, ami szerinte káoszhoz és szegénységhez vezetne.

Az egyórás kötcsei beszéd végén egy fenyegetőnek ható mondattal zárt: „Ismernek, én nem szoktam fenyegetőzni, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”

A háború kérdése is hangsúlyos szerepet kapott. Orbán azt mondta, a kormány álláspontja beigazolódott, szerinte ugyanis Oroszország katonai győzelem felé tart, Vlagyimir Putyin nem bukott el, és „Ukrajnát épp most osztják fel”. A miniszterelnök értelmezése szerint a nyugati biztonsági garanciák valójában azt jelentik, hogy a Nyugat is elfogadta: Ukrajna húsz százaléka orosz kézen marad.