Dobrev Klára

Újra országjárásra indul Dobrev Klára, a DK elnöke

Ország

Újra országjárásra indul a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, ezt maga Dobrev Klára jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta, azért indul országjárásra, hogy “meghallgassa és felhangosítsa azok hangját, akiket a jobboldal rég elfeledett és cserben hagyott”: a kisnyugdíjasokat, a babaváró hitelt felvett családokat, a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelőket.

Hozzátette: beszélni fog az “elképesztően megdrágult” óvodai és iskolai étkeztetésről, a devizahiteleseket érintő legutóbbi bírósági ítéletekről, az akkugyárak és a vendégmunka károsultjairól, és olyan kérdésekről, amelyről szerinte a jobboldal biztosan nem fog beszélni.

Kiemelte: egész nyáron azért fog dolgozni, hogy “ez legyen az Orbán-rendszer utolsó nyara”. Ehhez azonban az is kell, hogy tavasszal minden olyan baloldali szavazót “elvigyenek” a szavazófülkébe, akik kormányváltást akarnak, de soha nem tudnának egy jobboldali pártra, így a Tisza Pártra szavazni – mondta Dobrev Klára.

(MTI)

Fotó: MTI/Máthé Zoltán