Több mint 10 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a “petkalózok” a VI. Tisza-tavi PET Kupán – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Közleményük szerint a versenyt szervező PET Kupa Egyesületet is meglepte ez az eredmény, hiszen idén nem érkezett nagyobb árhullám, az előzetes hulladékmonitoringok, folyótisztító akciók sem tártak fel jelentős “petbányákat”, mégis a Tisza-tó nádasai, nehezen megközelíthető, zegzugos szigetei óriási mennyiségű hulladékot rejtettek.
A hatodik alkalommal meghirdetett versenyre idén 15 csapat nevezhetett, így maximális létszámmal, valamint további 40 önkéntes bevonásával zajlott a verseny – közölték a szervezők.
A VI. Tisza-tavi PET Kupa mezőnye a korábbi évekhez hasonlóan a Tiszafüred–Tiszaszőlős–Tiszaderzs–Tiszanána-Dinnyéshát útvonalon haladt.
A verseny június 12-én a hajóépítéssel vette kezdetét a Tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban; a “petkalózokat” Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára köszöntötte, aki szintén vízre szállt és szemetet szedett.
A versenyen végül 1920 zsákban több mint 10 tonnányi szemetet szedtek össze a résztvevők; tavaly, amikor 19 csapat vett részt a Tisza-tavi PET Kupán, az eredmény 7,5 tonna volt – ismertették.
A PET Kupa szakemberei szerint az idei rekordmennyiség hátterében két ok állhat: pontosabb mérést alkalmaztak, valamint látványosan megnőtt az üvegpalackok mennyisége, ami szintén gyarapította a tömeget.
A kupát végül a Siemens Energy csapata vihette haza, míg a második helyen a Csakazértis csapata végzett, a harmadik helyet pedig a Viresol-KALL csapata szerezte meg – áll a közleményben.
(MTI)
Fotó: PET Kupa hivatalos Facebook-oldala