Veszettségben pusztult el egy hízómarha

Ország

Veszettségben pusztult el egy legeltetett hízómarha a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszakóródon, a vírus valószínűleg Ukrajnából, fertőzött rókán keresztül került be az országba – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az idegrendszeri tüneteket mutató állat hétfőn hullott el, a hatóság laboratóriuma kedden igazolta a vírust. A vármegyei kormányhivatal szakemberei megkezdték a járványügyi nyomozást, az esetről a Nébih haladéktalanul értesítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet. Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedést, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih a tavalyi és az idei évben jelentkező pozitív esetek miatt – hívta fel a figyelmet a hatóság.

Emlékeztettek, ezen a területen már évek óta zajlik a rókapopuláció repülőgépes vakcinázása, amely az ukrán oldalon a háború miatt megszűnt, így valószínűsíthetően ottani fertőzött állatok révén került be az országba a fertőzés. A vármegyében elrendelt intézkedéseket a hatóság mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet ezt indokolja. A veszettség az emberre is veszélyt jelent, így a házi- és vadállatok védelmezése az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja. A Nébih közleményében arra kéri állattartókat, mivel a veszettségre a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, legyenek körültekintőek, gyanú esetén haladéktalanul értesítsék az állategészségügyi hatóságot.